Gyenge, de valószínűsíthető kapcsolatot mutatott ki az orr piszkálása és a demencia kialakulásának kockázata között egy kutatócsoport. A kellemetlen szokás károsíthatja a orrban lévő szöveteket, és utat nyithat egyes kórokozók előtt.
Az eredményeket egyelőre csak egérkísérletek esetében mutatták ki, de nem szabad elvetni, hogy a káros hatások akár embereknél is jelentkezhetnek, állapította meg a kutatás, amelyet a Scientific Reports című tudományos folyóiratban közöltek - írja az origo.hu.
Az ausztrál Griffith Egyetem munkatársai a Chlamydia pneumoniae nevű baktériummal kísérleteztek. Hétköznapi körülmények között a kórokozó az embert megfertőzve tüdőgyulladást idéz elő, de kimutatták már a demencia késői szakaszában lévő betegek agysejtjeiben is.
Egereknél ezek a baktériumok a szaglóidegen keresztül utat találnak az agyba, ráadásul ha az orrhám károsodott, akkor súlyosabb fertőzéseket okozhatnak.
Ha a baktérium az agyba jut, több ún. béta-amiloid fehérje halmozódik fel. Bizonyított, hogy ennek a fehérjének a lerakódásai (plakkjai) az Alzheimer-kórral érintett pácienseknél jelentős koncentrációban vannak jelen.
A C. pneumoniae nagyon gyorsan "tábort vert" az egerek központi idegrendszerében:
a fertőzés már 24–72 órán belül megtörtént.
"Elsőként mutattuk ki, hogy a Chlamydia pneumoniae az orron keresztül közvetlenül el tud jutni az agyba, ahol az Alzheimer-kórhoz vezető állapotot idézhet elő. A jelenséget ugyan csak egérmodellben bizonyítottuk, de egyáltalán nem kizárt, hogy embereknél is előfordul" - magyarázta James St John idegtudós, a Griffith Egyetem munkatársa.
A szakértők úgy vélik, hogy a baktériumok és vírusok az orrot (pontosabban a szaglórendszert) tekintik az agyba vezető leggyorsabb útvonalnak.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.