A tudósok világszert várják már az eseményt, amely várhatóan valamikor most és szeptember között fog bekövetkezni.
A látvány olyan fényes lesz, hogy szabad szemmel is látható lesz – állítják a NASA kutatói.
„Ez egy egyszeri, eddig nem látott esemény lesz, amely láttán biztosan mondhatjuk, hogy sok gyermekben felmerül majd, hogy csillagásznak tanuljanak” – mondta Rebekah Hounsell, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának nóvaeseményekre szakosodott kutatóasszisztense.
A T Coronae Borealis – becenevén Blaze Star – egy kis kettős csillagrendszer, amely a Tejútrendszer északi részében található, mintegy 3000 fényévre a Földtől, az Ökörhajcsár és a Herkules csillagképek között.
A nóva egy fehér törpéből és egy vörös óriásból álló kettőscsillagban bekövetkező robbanás, melynek során a nagyobb csillag főként hidrogént tartalmazó légköréből tömegbefogó korongon keresztül gáz áramlik a fehér törpe felszínére, a korong egyre nagyobb méretének megfelelően egyre gyorsabban. Amikor a felgyülemlő gáz elér egy bizonyos hőmérsékletet és nyomást, megindul benne a magfúzió, termonukleáris robbanás következik be, amely a hidrogént fantasztikus fényjátékban köpködi vissza az űrbe.
A Földről nézve ez úgy fog kinézni, mintha egy új csillag bukkant volna fel az égen.
A Blaze Staron az utolsó nóva 1946-ban volt. Az első észlelést több mint 800 évvel ezelőtt egy németországi apát jegyezte fel, aki a NASA szerint „egy halvány csillagot vett észre, amely egy ideig nagy fénnyel ragyogott” - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.