A Sydney alapú tanulmány 69 mentális problémával küzdő fiatal embert vizsgált, és azt találták, hogy majdnem negyedüknél felborult a cirkadián ritmus, aminek olyan jelei vannak, mint az időzónaváltás-szindrómának, annak ellenére, hogy nem utaztak keresztül időzónákon. Ez a tanulmány az első, ami egyidejűleg vizsgálta a cirkadián ritmus szabályozásának három kulcsfontosságú tényezőjét mentális betegségben szenvedőknél.
Elemezték a résztvevők testének maghőmérsékletét, a kortizolszintet és a melatoninszintet. Ezek fontos szerepet játszanak abban, hogy a szervezetünk, hogy szabályozza a cirkadián ritmust. A melatonin egy olyan hormon, ami jelzi a szervezetünknek, hogy ideje aludni, a kortizol szintén egy hormon, aminek a legmagasabb szintje reggel van, röviddel ébredés után. A testhőmérséklet szintén keresztülmegy egy napi cikluson, emelkedik és csökken, ami szorosan illeszkedik az alváshoz. Amikor a kutatók megvizsgálták a résztvevő alanyoknál ezt a három értéket, azt találták, hogy a páciensek 23%-a egyfajta pszichológiai időzónaváltás-szindrómát tapasztal. A 16-24 éves emberek majdnem 38%-a (ötből két ember) átél több, mint 12 hónapon át tartó mentális rendellenességet, és ezek az eredmények segíthetnek abban, hogy új módszereket dolgozzanak ki a mentális problémák, például a depresszió, és a bipoláris zavar kezelésében. Lehetséges, hogy másként kell kezelni a kedélybetegségben szenvedő pácienseket, és lehet, hogy a cirkadián ritmust is kezelni kell - írja az origo.hu.
A tanulmányban két csoportot vizsgáltak: az egyikben olyan fiatal 16-35 évesek egyének voltak, akiket mentális probléma miatt klinikai kezelést kaptak, a másikban olyan fiatalok, akiknek nem volt korábban mentális betegségük.
Megfigyelték őket egy kronobiológiai laborban és mérték a cirkadián ritmushoz kapcsolódó hormonokat az alvás előtti órákban, míg elaludtak, éjszaka, és az ébredés utáni órákban. Testhőmérsékletüket folyamatosan dokumentálták, ehhez egy olyan érzékelőt használtak, amit a résztvevők lenyeltek.
A kronobiológiai labor lehetővé teszi a tudósoknak, hogy vizsgálják az alvást és a cirkadián ritmust. A labor egy kontrollált terület, ahol szigorúan lehet szabályozni az olyan tényezőket, amik hatással vannak a cirkadián ritmusunkra, például a fény, az aktivitás és a testhelyzet, hogy kizárják a külső hatásokat.
Nyálmintákból mérték a melatonin- és kortizolszintet. Ez az első eset, hogy a cirkadián ritmus e kulcsfontosságú markereit kombinálták a testhőmérséklet megfigyelésével, hogy tanulmányozzák azt, hogyan zavarodhat össze a cirkadián ritmus a kedélybetegségben szenvedő embereknél.
Azt találták, hogy a páciensek 23%-ánál a cirkadián ritmus legalább 3 mérőszáma nem volt egymással szinkronban. Ez hasonló ahhoz, mint amit akkor tapasztalunk, amikor időzónákon utazunk keresztül, vagy váltott műszakban dolgozunk: Ilyenkor a cirkadián ritmus nincs szinkronban a külső környezettel. A tanulmányban megfigyelt cirkadián ritmus zavar azonban, egyfajta belső idózónaváltás-szindróma.
Míg a tindédzserek később alszanak el, a biológiai órájukban történő, a fejlődéssel járó normál változás miatt, a tanulmányban szereplők belső órája nem csak késik, hanem nincsenek egymással összhangban. Azt is megállapították, hogy korreláció van a között, hogy mennyire nincs szinkronban a biológiai óra és a depresszió tüneteinek súlyossága között. Súlyosabb tüneteknél a maghőmérséklet ciklusa késett a többi ritmushoz és az alvás-ébrenlét mintázatokhoz képest.
A kutatók nem állapították meg azt, hogy az időzónaváltás-szindróma az oka a mentális betegségnek és további kutatás szükséges, hogy megértsék a kapcsolatot a cirkadián ritmus és a mentális egészség között, mivel a páciensektől az adatokat egyetlen alvásciklus alatt gyűjtötték. Hosszabb ideig figyelemmel kell kísérni a kedélybetegeket, hogy lássák, vajon a biológiai óra és a mentális egészség együtt változik-e? A kontrollcsoport tagjai közt is akadtak, akiknél felborult a cirkadián ritmus, ami hasznos lehet, hogy értékeljék az illetőknél a kedélybetegség kialakulásának a kockázatát.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.