Négyszer hatékonyabban égeti a zsírt ez az edzés, mint a futás
Négyszer hatékonyabban égeti a zsírt ez az edzés, mint a futás
 / Mozaik

Egy ritmusváltozásokra épülő mozgásforma négyszer hatékonyabban égeti a zsírt, mint a futás.

Hirdetés

A váltott intenzitású mozgás – rövid, lendületes szakaszok és pihenőperiódusok váltakozása – állandóan új kihívás elé állítja az izmokat és a keringési rendszert. A rövidebb, de intenzívebb mozdulatsorok felpörgetik az anyagcserét, így a kalóriaégetés nemcsak a mozgás idején, hanem még órákkal később is folytatódik. Ez az egyik oka annak, hogy ugyanannyi idő alatt akár négyszer több zsírt lehet elégetni, mint a futás során - írja a Well&Fit.

Az edzés során az izmok gyors és lassú rostjai egyaránt aktiválódnak, ami fejleszti az erőnlétet, növeli az oxigénfelvételt és javítja a vérkeringést. Kutatások szerint néhány hét rendszeres gyakorlás után már mérhetően csökken a testzsírszázalék, és nő az állóképesség - írja a Házipatika.com.

Úgy érdemes csinálni, hogy rövid bemelegítés után 20-30 másodperces lendületes mozdulatokat végzel – például ugrálás, gyors tempójú guggolás, helyben futás, kerékpározás vagy evezés formájában –, majd ezt 1-2 perc könnyebb mozgás követi. Ezt a ciklust 6-8 alkalommal ismételve már 15-20 perc alatt teljes értékű edzést végezhetsz. Érdemes hetente háromszor ismételni.
 

Hirdetés
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.