Erdei Zsolt kislánya 2014-ben, koraszülöttként jött a világra, később pedig autizmust diagnosztizáltak nála.
Erdei Zsolt, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Madár, három csodálatos gyermek édesapja. A két kisebbik, Vilmoska és Gréti koraszülöttként született, utóbbi mindössze 920 grammal. A ma már 11 éves kislány lassabban fejlődött kortársainál, amit a szülők eleinte annak tudtak be, hogy korábban érkezett. Később azonban szembe kellett nézniük a nehéz valósággal, Grétinél autizmust állapítottak meg - írja a femina.hu.
A Fókusznak adott interjújában az egykori ökölvívó őszintén beszélt arról, hogy szerinte egy szülő sincs felkészülve arra, mivel jár, ha a gyermekét ilyen diagnózissal illetik. Ők maguk is lépésről lépésre tanulták meg, mit jelent az autizmus spektrumzavar.
– Egyszer-kétszer voltak dührohamai, amiket nem igazán tudtunk mire vélni. Ha őszinte akarok lenni, akkor nem is tudom már, hogy mikor lett ez diagnosztizálva, de akkor mi már tudtuk, hogy ezek autisztikus jellegek. Szerintem most is inkább csak autisztikus jellegekről beszélnénk, mert ugyan néha furcsán viselkedik vagy mondhatni azt, talán nem a normatívának megfelelően. Ettől függetlenül azt gondolom, ő egy olyan egyéniség, aki sokkal érdekesebb, mint egy neurotipikus gyerek – mesélte a kameráknak Madár.
Hozzátette, egy kívülálló valószínűleg nem is venné észre, hogy Gréti különbözik a kortársaitól, ám a kislány valóban különleges. Bár a nyilvánosság előtt nem szeretné megmutatni lányát, büszkén mesél róla: okos, rengeteget olvas – amit magától tanult meg – és rendkívül gazdag a szókincse. Mint mondja, mindez hosszú távon oda vezethet, hogy Gréti olyan tudás birtokába jut, ami páratlan.
Madár érintettsége miatt fontosnak érzi, hogy minél többet beszéljenek az autizmusról, és bár még mindig van hova fejlődni, úgy látja, a társadalom egyre elfogadóbb az eltérő viselkedésformákkal szemben.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke