Channing Tatum ritkán látott lányával pózolt a vörös szőnyegen
Channing Tatum ritkán látott lányával pózolt a vörös szőnyegen
 / Mozaik

Channing Tatum kislánya, Everly is ott volt a Demon Slayer: Kimetsu No Yaiba Infinity Castle Los Angeles-i premierjén.

Hirdetés

Az eredetileg japán, animációs film egyik angol szinkronhangja Channing Tatum, aki a premierre elvitte a 12 éves gyermekét is. Everly egy leheletnyi sminkben és kék estélyiben jelent meg a vörös szőnyegen - írja a femina.hu.

A kislány Tatum és volt felesége, Jenna Dewan házasságából született. A szülők még a Step Up című film forgatásán szerettek egymásba, 2009-ben volt az esküvőjük. Everly 2013 májusában született meg.

Tatum és Dewan Hollywood egyik legszebb álompárjának számítottak, azonban 2018-ban bejelentették, hogy elválnak, hivatalosan 2019-ben mondta ki a bíróság a válásukat. Azóta Dewan Steve Kazee jegyese, két gyerekük lett: Callum 2020-ban, Rhiannon 2024-ben jött a világra.

Hirdetés

Everlyt anyja és apja közösen neveli a mai napig. Tatum és lánya az Us Weeklynek adtak villáminterjút a premieren, kiderült, hogy a kis kamasz imád rajzolni és nagy anime rajongó. A színész is megjegyezte, mennyire nagyszerű művész a lánya.


 

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.