Anne Hathaway és férje, Adam Shulman 2008 óta vannak együtt, azonban csak ritkán lehet együtt látni őket.
A szerelmesek október 20-án a New Yorkban megrendezett Golden Heart Awards-on vettek részt, azonban Shulman nem állt a vörös szőnyegre felesége mellé, így csak a megérkezésükkor készült róluk egy kép, íme - írja a femina.hu.
2008 januárjában találkoztak a Palm Springs Fesztiválon, egyből szimpatikusak lettek egymásnak, de akkor még nem jöttek össze.
- Azonnal egymásra hangolódtunk, de elég sok időbe telt, mire összejöttünk. Ő azt hitte, hogy nekem van barátom, én pedig azt hittem, hogy neki van barátnője, ezért úgy gondoltam, jobb, ha távol tartom magam tőle, mert nem akartam az a lány lenni - magyarázta a színésznő a Vogue-nak.
Végül 2008 őszén kerültek közelebb egymáshoz, azóta is tart a szerelem köztük.
2011 novemberében eljegyezték egymást, majd 2012-ben összeházasodtak. Két gyerekük született: Jonathan Rosebanks 2016-ban, Jack 2019-ben jött a világra.
Hathaway csak ritkán nyílik meg a magánéletéről a lapoknak, de ha azt megteszi, csak jókat mond a férjéről.
- Ő olyan jó ember, rendkívül intelligens, aki félelem nélkül szeret. Gyönyörűek az elvei. Ő a legjobb barátom. Szeretem őt. Úgy érzem, hogy nekem van a legjobb férjem ezen a világon - fogalmazta az Us Weekly-nek.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.