Közölte az ENSZ: ekkor állhat helyre a Föld ózonrétege. Illusztráció. Fotó: Shutterstock
Közölte az ENSZ: ekkor állhat helyre a Föld ózonrétege. Illusztráció. Fotó: Shutterstock

MTI

 / Mozaik

A Föld ózonrétege 2050-re helyreáll, a korábban abban keletkezett lyuk a következő évtizedekben teljesen eltűnhet – közölte az ENSZ kedden.

Az ENSZ Meteorológiai Világszervezetének (WMO) jelentése szerint az Antarktisz feletti ózonréteg lyuka 2024-ben kisebb volt, mint az elmúlt években, ami biztató tudományos hír a népesség és a bolygó egészségének szempontjából.

„Ma az ózonréteg gyógyul, és ez az előrelépés emlékeztet bennünket arra, hogy amikor a nemzetek figyelembe veszik a tudomány figyelmeztetéseit, akkor előrelépés lehetséges”

– hangoztatta Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára egy közleményben.

A sztratoszférikus ózonréteg szűri a nap ultraibolya sugarait, amelyek rákot okozhatnak, károsíthatják az immunrendszert, sőt még az élőlények DNS-ét is.

Az 1970-es évek közepén az aeroszolokban és hűtőszekrényekben használt klórozott-fluorozott szénhidrogéneket (CFC-k) az ózonréteg elvékonyodásának fő okaként azonosították, ami „lyukakat” hozott létre, köztük egy különösen nagyot az Antarktisz felett.

Az elmúlt évtizedekben azonban a globális együttműködés lehetőséget adott az ózonréteg helyreállítására.

A WMO szerint „a 2024-ben megfigyelt alacsony ózonréteg-elvékonyodás részben természetes légköri tényezőknek köszönhető”.A szervezet mindazonáltal úgy véli, hogy a hosszú távon megfigyelt pozitív tendencia „a nemzetközi fellépés sikerét tükrözi”.

Az 1987-ben aláírt montreali jegyzőkönyvnek köszönhetően az ózonréteget lebontó vegyi anyagok fogyasztása és termelése mára több mint 99 százalékkal csökkent – állította a WMO.

Az ózonréteg így „a század közepére” visszatérhet az 1980-as évek szintjére – emelte ki a szervezet, amely szerint ez csökkenti a szürke hályog és a bőrrák kockázatát, valamint az UV-sugárzásnak való túlzott kitettséghez kapcsolódó ökoszisztéma-károsodást.

Az Antarktisz feletti ózonrétegben minden tavasszal újra megjelenik a lyuk. Tavaly szeptember 29-én érte el csúcspontját, 46,1 millió tonna ózonhiánnyal, ami alacsonyabb a 1990–2020 közötti időszak átlagánál.

„Ha a jelenlegi politikák változatlanok maradnak, az ózonréteg várhatóan 2066 körül éri el az 1980-as (a lyuk megjelenése előtti) értékeket az Antarktisz felett, 2045-re az Északi-sark felett, 2040-re pedig a világ többi részén”

– jelezte 2023 elején az ENSZ Környezetvédelmi Programja legutóbbi négyéves becslésében.


 

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.