Kezdd a napot egy finom gyógyító teával, amelybe citrom, gyömbér és kurkuma is kerül. Amellett, hogy méregteleníti a szervezetedet, az immunrendszeredet is támogatja.
Egy finom, forró tea, ami nemcsak az immunrendszert erősíti, de a szervezet méregtelenítésében is segít, igazi kincset ér. Ráadásul az emésztőrendszer egészséges működését is támogatja - írja a sobors.hu.
Erre pedig, lássuk be, nagy szükségünk van az ünnepeket követő hetekben. Ebben segíthet ez a gyömbéres, citromos, detoxikáló tea, amelybe egy kis extra Cayenne-bors is kerül.
A tea hűtőben tárolva akár 1 hétig is eláll.
Hozzávalók a teához:
- 1.5 l víz
- 1 nagyobb db (12 centis) friss gyömbér
- 3 rúd fahéj
- 1 tk. kurkuma
- 0.5 tk. Cayenne-bors
A tálaláshoz:
- 2 db citrom
Elkészítés:
A friss gyömbért hámozzuk meg és vágjuk vékony szeletekre. Keverjük össze egy lábasban a felszeletelt gyömbért és a vizet, majd forraljuk fel. Ezután vegyük a lángot alacsonyra, majd főzzük további 10 percig.
Ezt követően adjuk hozzá a fahéjrudakat, a kurkumát és a Cayenne-borsot. Lassú tűzön kb. 10 percig főzzük, időnként keverjük meg. Végül vegyük le a tűzről, hagyjuk kihűlni és szűrjük le.
Tegyük egy üvegbe a koncentrációt, majd be a hűtőbe. Fogyasztás előtt töltsünk meg vele egy bögrét a negyedéig, majd pótoljuk ki a maradékot vízzel. Melegítsük fel, majd facsarjunk bele egy negyed citromot, és már fogyaszthatjuk is.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.