Étrend kiegészítő
Ez a 3 étrendkiegészítő segít, hogy egészségesebb szíved legyen
 / Mozaik

Nap mint nap rengeteg, állítólag az egészséget segítő étrendkiegészítőt próbálnak meg ledugni a torkunkon, amelyek jobb esetben csak hatástalanok, rosszabb esetben meg egyenesen károsak is lehetnek. Kutatók szerint azonban nagyjából csak háromról mondható el, hogy megalapozott, tudományos bizonyíték van rá: valóban segítik a szíved egészségét. Ha mindenképpen szeretnél valamit szedni, akkor az alábbiak közül válogass!

Hirdetés

Omega-3 zsírsavak

Igazolja, hogy mennyi félinformáció és hazugság kering a neten az étrendkiegészítőkről az, hogy még a leghatékonyabbnak vélt, legrégebb óta használt omega-3 zsírsavakkal kapcsolatban is született olyan eredmény, ami megcáfolja, hogy segítenének a szív egészségének megőrzésében. A Kelet-angliai Egyetem kutatói korábbi tanulmányokat fésültek át, és megállapították, hogy a főként omega-3-tartalma miatt szedett halolajkapszulának semmilyen jótékony hatása nincs a szívre – ezzel szemben egy másik 2019-es kutatás meg azt hozta ki, hogy most már komoly bizonyítékunk van az omega-3 valódi előnyeire - írja a bien.hu.

Ez zavaró lehet, de nem érdemes, hogy megtévesszen bárkit is: az omega-3 még mindig az egyik legjobban kutatott, legtöbbször ajánlott táplálékkiegészítő, amit a szív egészségéért szedhetünk. Az utóbb említett tanulmány például receptre kapható omega-3-akat vizsgált, és megállapította, hogy 28 százalékkal lecsökkentették a szívinfarktus előfordulásának esélyét, 50 százalékkal a szívrohamhoz köthető halálozás arányát, és 17 százalékkal az egyéb szívproblémák előfordulását.

Így elmondható, hogy omega-3-at azért még mindig érdemes lehet szedni, ha egészséges szívet szeretnél – a legrosszabb esetben az elsőként említett kutatásnak lesz igaza, és nem használ semmit.

Hirdetés

Q10-koenzim

Egy összefogó tanulmány korábbi, Q10-koenzimmel kapcsolatos kutatásokat fogott össze, méghozzá két témában: a sztatinhoz kapcsolódó myopathiás szindróma (SAMS) és a pangásos szívbetegség kapcsolatában. Előbbi azoknál jelentkezhet, akik sztatint szednek azért, hogy csökkentsék a koleszterin-szintjüket, utóbbi pedig annyit takar, hogy a szív nem tudja olyan jól és olyan mennyiségben pumpálni a vért, ahogyan kellene neki. Az SAMS-es betegek esetében ugyan néhány korábbi tanulmány vegyes eredményeket hozott, de ez az átfogó kutatás megerősítette, hogy a Q10-koenzim segíthet a megelőzésben és a kezelés során is.

A pangásos szívbetegség esetében a betegeknek már egyébként is Q10-koenzim-hiányuk van a szervezetben, ezért a visszapótlás elengedhetetlen. A Q10 segít abban, hogy a sejteknek megint legyen energiájuk, ezzel elméletben megakadályozza a szívleállást.

Vörös rizs élesztő

Talán ez a legkevésbé ismert a felsorolt kiegészítők közül, pedig a vörös rizs élesztő komolyan segíthet abban, hogy a koleszterinszint lecsökkenjen. A magas koleszterinszint még mindig az egyik legkomolyabb rizikófaktora a szívbetegségeknek, az orvosok általában sztatint írnak fel azért, hogy kezelni tudják. Csakhogy a vörös rizs élesztő, ha nem is ugyanilyen intenzíven, de hasonlóképpen le tudja tornázni a koleszterinszintet.

A csodaszer az élesztőben található monakolin K, ami kutatások során 15-25 százalékkal csökkentette az LDL-koleszterin szintjét. Ez az a koleszterinfajta, amit a rossz jelzővel is szoktak illetni, ugyanis az egyik fő kiváltó oka a szív- és érrendszeri betegségeknek. Persze nem érdemes gyógyszer helyett szedni, de annak, aki nem különösen veszélyeztetett, és nem nagyon magas a rossz koleszterinje, érdemes lehet gyógyszer előtt előbb ezt megpróbálni – ha viszont az orvos gyógyszert ír fel, akkor azzal nem érdemes vitatkozni.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.