Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy az aktív mozgás és a sport a fizikai és lelki egészségünk megőrzéséhez nagyban hozzájárul, és az egészséges életmód részét képzi. Egy friss tanulmány megállapította, hogy más elképesztő mellékhatása is lehet: a fiatalság forrásaként éveket visszaforgathat életünkben.
Mindenki más sportot űz, hiszen míg valaki a kardio mozgásformákat részesíti előnyben, szeret futni, rendszeresen sétálni vagy éppen valamilyen táncot űzni, addig mások inkább a súlyzós, erőnléti edzéseket preferálják. Jómagam hetente több alkalommal járok Zumbázni, ahol tényleg mindig kiadhatom a fáradt gőzt, és biztos lehetek benne, hogy az egész napos egyhelyben ülés után alaposan át lesz mozgatva minden testrészem - írja a bien.hu.
Akármit is csinálunk a mozgás tekintetében, mindegyikünknek ugyanaz a célja: az egészségünket megőrizni, remek alakot varázsolni, kicsit formásodni, egy szóval jól érezni magunkat a bőrünkben. Egy új kutatásból most az derült ki, hogy az aktív sportok a biológiai öregedés útjában állhatnak – kiváltképpen a futás.
A rendszeres mozgás a sejtek megfiatalodását jelentheti
A Preventive Medicine új tanulmánya szerint azok, akik sokat sportoltak (a kutatásban a futást említik, mint a legelőnyösebb sport), olyan biológiai öregedési markereket mutattak, amelyek által kilenc évvel fiatalabbnak tűntek. Életünk előrehaladtával telomerjeink rövidülnek.
(A telomerek a sejtek végén található DNS szakaszok, melyek védik a DNS-t a káros hatásoktól. Hosszuk csökken az életkor előrehaladtával). A Centers for Disease Control and Prevention által lebonyolított többéves felmérésben 6000 ember vett részt, akiknek a telomerjeit vizsgálták. Azt találták a kutatók, hogy akik rendszeresen sportoltak, hosszabb telomerrel rendelkeztek, mint azok, akik nem.
A rövid telomerrel rendelkező embereknél nagyobb eséllyel alakulnak ki krónikus betegségek. Ez kiváló mutatója a biológiai öregedésnek”
– mondja Larry Tucker, a Brigham Young Egyetem edzéstudományi professzora.
Aktív sportolók és rendszeresen mozgó emberek sejtöregedése sokkal ideálisabb volt, mint azoké, akik nem sportoltak. A rossz életmódbeli tényezők pl. mozgáshiány, szintén hozzájárulhatnak a telomerek rövidüléséhez. Ez pedig, mivel oxidatív stresszt vált ki, megnöveli a szabad gyökök okozta sejtkárosodás lehetőségét.
Ezt tedd, ha le akarod lassítani az öregedést
Szakemberek szerint a legjobb, ha rendszeresen eljárunk kocogni, hiszen ezzel fiatalíthatjuk sejtjeinket, ezáltal lassíthatjuk a biológiai öregedésünket, és csökkenthetjük a sejtek életkorát, szinte megfiatalíthatjuk őket.
Ehhez nincs más dolgunk, mint naponta 30 percet kocogni, heti 5 napos rendszerességgel. A hosszabb telomerek persze nem fogják azt jelenteni vagy garantálni, hogy 105 évig élünk. Az viszont bizonyított, hogy összefüggésbe hozhatók a szervezetben fellépő gyulladások csökkenésével, ami a krónikus betegségek kialakulásához kapcsolódik.
A lényeg tehát az, hogy a testmozgás – különösen a futás – megváltoztathatja a sejtek életkorát, amitől akár meg is fiatalodhatunk.
A többi jótékony hatást se felejtsük el
Ha rendszeresen edzünk, számos pozitív hatást érezhetünk magunkon. A tanulmányok azt mutatják, hogy már napi 5-10 perces, mérsékelt tempójú futás is csökkentheti a szívroham, a szélütés és más gyakori betegségek miatti halálozás kockázatát. Emellett leredukálja a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának lehetőségét, az Alzheimer-kór, a rák és a Parkinson-kór kialakulását is.
Szakértők szerint nem csupán futással érhetjük azért el ezt a csodás egészségügyi előnyt, hiszen az úszás, a séta, a kerékpározás, de akár a jóga is hasonló áldásos hatással lehet az egész szervezetünkre és a testünkre nézve.
Bár a tanulmányban ezeket a sportokat emelték ki a kutatók mélyrehatóbban, mind tudjuk, hogy teljesen mindegy, milyen mozgásformát részesítünk előnyben, a lényeg a rendszeres és aktív mozgás, mindezt egészségünk megőrzése érdekében, és a szebb mindennapok eléréséért.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.