Túlzásba esni bizony minden téren lehet. Ahogy ehetsz túl sokat a kedvenc sütidből, megveheted a századik felsőt is úgy, hogy a legutóbb vásároltakat sem hordtad még egyszer sem, vagy ledarálhatod a kedvenc sorozatod új évadját úgy, hogy másnap reggel dolgoznod kell, még túl sok vizet is ihatsz. Hogy micsoda?
Évek óta különböző platformokon, köztük a közösségi média felületein rendszeresen találkozhatunk azzal a felhívással, hogy figyeljünk az elegendő folyadékbevitelre, és lehetőség szerint igyunk meg naponta több liter vizet. Tény, hogy víz nélkül nincs élet. Az is igaz, hogy a szervezetünk egészséges működéséhez folyamatos folyadékbevitelre van szükségünk, hiszen a vizeletürítéssel, az izzadással, de még a légzéssel is csökken a hidratáltságunk - írja a bien.hu.
Nem csak dehidratáltság létezik
A mindennapi rendszeres vízfogyasztás mindaddig jót tesz a szervezetüknek, amíg nem esünk túlzásokba. Bár nincs egységes álláspont arról, hogy egy nap mennyi vizet érdemes meginnunk, az ajánlott mennyiségek két liter környékén mozognak. Persze ez nem jelenti azt, hogy mondjuk, napi három liter víz bevitelével biztosan ártasz a szervezetednek.
A mennyiség mindig az egyéni igényektől és az aktuális egészségi állapottól függ, de odafigyelni rá mindenképpen érdemes. A dehidratáltság mellett ugyanis a túlhidratálásnak is komoly következményei lehetnek.
Míg a dehidratáltság akkor jelentkezik, ha a tested több folyadékot veszít, mint amennyit beviszel, a túlhidratálás lényegében azt jelenti, hogy több vizet iszol meg, mint amennyivel a veséd nátriumkiválasztó képessége elbír. Ez alapvetően nehéz, hiszen a vese nyugalmi állapotban nagyjából egy liter vizet képes kiválasztani óránként. Emellett egyébként is érezzük, hogy mennyi víz megivása esik jól.
Szélsőséges esetben viszont, például túlzott drogfogyasztás esetén előfordulhat, hogy az adott személy nem képes felmérni, mennyi folyadékra van szüksége, és a túlzott vízbevitellel megmérgezi magát, ami halálos is lehet.
Mik a túlzott vízfogyasztás jelei?
Bár enyhébb következményekkel járhat, nem szerencsés az a TikTokon terjedő trend sem, ami egy liter víz egyszerre történő megivására buzdít. Az sem egészséges, ha rövid időn belül nagyobb mennyiségű vízzel sokkolod a szervezetedet.
Ilyen esetben olyan enyhe tünetek jelentkezhetnek, mint a hasmenés, a gyakori éjszakai vizelés, a színtelen vizelet, a fáradtság vagy a hányinger. Ha azonban már sokadszorra fordul elő a túlhidratálás, vagy rendkívül erősen lép fel, görcsroham, zavartság, kettős látás, légzési nehézség, ájulás és kóma is felléphet.
Míg a sötét színű vizelet vízhiányra utal, addig a színtelen vizelet általában azt jelzi, hogy kevesebb vizet is elegendő lenne innunk. Ideális esetben a vizelet halványsárga, így ha ezt tapasztalod, valószínűleg nincs okod aggodalomra.
A vizelés ugyanakkor más módon is jelezheti a túlzott vízfogyasztást, méghozzá úgy, ha éjjelente többször is fel kell keresned a mellékhelyiséget. Természetesen e mögött más betegségek, például húgyúti fertőzés vagy cukorbetegség is állhat, de minden jelre érdemes odafigyelned.
A fejfájás és a hányinger mögött is rendkívül sok ok állhat. Ha huzamosabb ideje tart, akkor azt is jelezheti, hogy a vér nátriumkoncentrációja lecsökkent, amit a túlzott vízfogyasztás is kiválthat. Szintén jellemző tünet az állandó fáradtságérzet, amit a kiadós és kiegyensúlyozott alvás sem képes csökkenteni.
Összességében tehát a túlzott vízfogyasztás veszélyes, de ha a tested jelzéseire hallgatsz, könnyen megelőzheted a bajt.
A napi ajánlott közel két liter folyadékon felül annyi vizet fogyassz, amennyit kívánsz. Ha pedig bármelyik tünetet észleled, akkor minél előbb fordulj a háziorvosodhoz, hogy megbizonyosodj róla, valójában túlzott vízfogyasztás vagy más probléma okozza a felmerülő kellemetlenségeket.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.