A demencia ellen is védhet a keresztrejtvény
A demencia ellen is védhet a keresztrejtvény
 / Mozaik

Egy friss tanulmány szerzői szerint az úgynevezett felnőttkori műveltségi tevékenységek komoly védelmet jelenthetnek a demencia kialakulásának kockázata ellen.

Hirdetés

Egy új tanulmány szerint azok azoknál az idős embereknél, akik számítógépet használnak, tanulnak valamit, keresztrejtvényt fejtenek vagy kézműveskednek, végső soron csökkenhet a demencia kialakulásának kockázata - írja a WebMD.

A JAMA Network Open című szakfolyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerzői 10 318 olyan ember adatait elemezték, akiknek nem voltak komolyabb problémáik a szellemi képességeikkel, 70 évesek vagy annál idősebbek voltak, és túlnyomórészt nők (53 százalék). Tíz éven át nyomon követték őket, a követési időszak 2020-ban zárult le. Ez idő alatt 3 százalékuknál állapították meg, hogy demenciában szenvednek - írja a Házipatika.com.

„A demenciában szenvedők idősebbek voltak, többségük férfi. Nagyobb valószínűséggel volt alacsonyabb a fizikai aktivitásuk és rosszabb az egészségi állapotuk, mint a demenciában nem szenvedő alanyoknak” – írták a szerzők.

Hirdetés

Milyen eredményekre jutottak a tanulmány szerzői?

Az adatok elemzése után a tudósok arra jutottak, hogy a demencia kockázata 11 százalékkal csökkent azoknál, akik – idézzük – „felnőttkori műveltségi tevékenységeket végeztek”. Vagyis leveleket vagy naplót írtak, számítógépet használtak és valamilyen oktatáson vettek részt.

Kilenc százalékkal csökkent a demencia rizikója azok körében, akik aktív szellemi tevékenységet végeztek, például keresztrejtvényt fejtettek, kártyáztak, sakkoztak vagy más játékokat játszottak.

Hét százalékkal kisebb volt a demencia kockázata azok körében, akik festettek vagy rajzoltak, illetve kézműves-, fa- vagy fémmunkát végeztek. Ugyanilyen arányban csökkent a rizikó azoknál, akik elmondásuk szerint könyveket, újságokat vagy magazinokat olvasnak, tévét néznek, zenét vagy rádiót hallgatnak.

„Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a felnőttkori műveltség, a kreatív művészet, valamint az aktív és passzív szellemi tevékenységek iránti elkötelezettség segíthet csökkenteni a demencia kockázatát idős korban” – fogalmaztak a szerzők.

Mi lehet a magyarázat?

A szerzők szerint a fent említett, úgynevezett felnőttkori műveltségi tevékenységek, például a levélírás vagy a számítógép-használat védőhatása abból eredhet, hogy ezek a tevékenységek jelentős lökést adhattak az idősebbek szellemi képességeinek. „Az ilyen tevékenységekből származó kognitív stimuláció növelheti az agyi patológiákkal szembeni ellenálló képességet azáltal, hogy növeli a neuronok számát, fokozza a szinaptikus aktivitást, és lehetővé teszi az agyi hálózatok használatának nagyobb hatékonyságát” – írták.

„A felnőttkori műveltség magában foglalja az órákon való részvételt, a számítógép-használatot és az írást - ezek mindegyike új információk feldolgozását és tárolását igényli. Ez lassítja a neurobiológiai öregedést és véd a demencia ellen” – tették hozzá. Megjegyezték azt is, hogy korábbi kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy a számítógép-használat interaktív jellege több agyi régiót aktivál. Az olyan szellemi tevékenységek, mint a keresztrejtvényfejtés és a játékok védőhatása, amelyre ez a legújabb tanulmány is rámutat, szintén összhangban van a korábbi kutatásokkal.

„Számos ilyen tevékenység versenyjellegű, és összetett stratégiákat és problémamegoldást foglal magában. Számos kognitív területet használnak, beleértve az epizodikus memóriát, a vizuospatialis készségeket, a számolást, a végrehajtó funkciókat, a figyelmet és a koncentrációt” – írták a kutatók. Megjegyezték, hogy a keresztrejtvényfejtők a nyelvet is olyan módon használják, amely szó- és tudáshálózatokat indít be az agyban.


 

Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.