A D-vitamin hiánya világszerte az egyik legnagyobb egészségügyi probléma, amit a témával foglalkozó, 2012-es magyar orvosi konszenzus is kiemel állásfoglalásában, mint ahogy azt is, hogy ez a zsírban oldódó vitamin anyagcseréjét tekintve egyedülálló az emberi szervezetben, hatása pedig olyan szerteágazó, hogy szinte minden szervrendszerben érvényesül.
A D-vitamin ajánlott napi adagja
A D-vitaminnak kiemelt hatása van a csontok és a fogak egészségének megőrzésében, az immunsejtek működésében és a fertőzések leküzdésében, emellett befolyásolja a hormonális egyensúlyt, a mentális egészséget, illetve a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében is komoly segítség. Jelentős mértékben mérsékelheti a szívroham előfordulását azoknál, akik rendszeresen szedik, illetve a rákos megbetegedések ellen is hatásos fegyver lehet - írja a femina.hu.
A D-vitamin pótlása csökkentheti a szervezetben jelen lévő gyulladások, valamint a demencia és az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát, csakúgy, mint bizonyos ráktípusokét. Hiánya számos bőrbetegséget okozhat, és összefügghet az autoimmun betegségekkel is, közvetlenül hozzájárulhat a szívelégtelenség kialakulásához, a magas vérnyomáshoz, a csont szerkezetének negatív változásaihoz, fokozhatja az érelmeszesedés, egyes hematológiai daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát, és a termékenységet is kedvezőtlenül befolyásolhatja.
Mennyi D-vitaminhoz juthatunk természetes forrásból?
A D-vitamin legfőbb forrása a napfény, hisz valójában egy, a bőrben az UV-B sugárzás hatására termelődő előanyag, melyhez a nyári hónapokban nagyon könnyű hozzájutni. 10-15 percig az arcot és a fedetlen végtagokat érő, nappali, 10 és 15 óra közötti UV-B sugárzás elég ahhoz, hogy akár 3000 NE D-vitamin is képződhessen a szervezetben. Ez a magyar orvosi konszenzus szerint még épp nem fokozza a napfény hatására kialakuló rosszindulatú bőrbetegségek kockázatát, a D-vitamin szempontjából viszont kiemelten fontos.
A reggeli és délutáni, a késő őszi, téli és kora tavaszi napsugárzás vitaminképző hatása, legalábbis Magyarországon, lényegesen kisebb, fontos tudni emellett, hogy a szoláriumok sem alkalmasak a pótlásra, azok ugyanis UV-A sugárzást bocsátanak ki.
Bizonyos táplálékok, például a halfélék, a tojássárgája, a halmájolajak és egyes tejtermékek nagyobb mennyiségben tartalmazhatnak D-vitamint, az orvostársadalom szerint azonban pótlása nem étrendi kérdés, az átlagos magyar étrend ugyanis körülbelül 80 NE-et biztosít naponta, de más országokban sem feltétlenül haladja meg a 150 NE-et.
Ennyi a javasolt napi mennyiség
A D-vitamin hiánya a téli hónapokban szinte a teljes populációt érinti, így pótlásáról ősztől tavaszig érdemes étrend-kiegészítő formájában is gondoskodni, különösen, ha valakinek még fontosabb a megfelelő mennyiség biztosítása, például idősebb, kismama, csontritkulásban vagy más krónikus betegségben szenved.
A D-vitamin hiányára több tünet is felhívhatja a figyelmet, a legjellemzőbbek az izom- és csontgyengeség, a csontritkulás, a hangulati zavarok, a fáradtság, kimerültség, a gyakori fertőzések, a hajhullás, a száraz bőr, valamint a szív- és érrendszeri problémák.
A hivatalos D-vitamin-beviteli ajánlások országonként és egészségügyi szervezetenként is változhatnak, a WHO például nem adott ki külön D-vitaminra vonatkozó globális iránymutatást, a magyar orvosi állásfoglalás azonban 2022-ben is meghatározott optimális, illetve maximális mennyiségeket.
Eszerint a gyermekek számára javasolt nap dózis 1,5 év alatt 400-500 NE, a maximum pedig 1000 NE, 1,5 és 6 év között 400-500 NE, szintén 1000 NE maximummal. Rizikócsoportok esetében 1,5 és 6 év között a javasolt dózis 1000 NE, a maximum pedig 2000 NE, csakúgy, mint 6 év feletti gyermekek esetében. Felnőtteknek a javasolt napi mennyiség 2000 NE, a biztonságosan bevihető mennyiség egy napra eső felső határa pedig 4000 NE.
Mikortól beszélünk túladagolásról?
A D-vitamint túl is lehet adagolni, azonban ahhoz, hogy ez megtörténjen, tartósan magas dózis szedésére van szükség, napi 10 000 NE-ről hónapokon át. A napi maximális 4000 egységnél ez azért jelent nagyobb számot, mert a D-vitamin nagyobb mennyiségét is képes egy darabig tolerálni a szervezet, sőt, mivel igen hosszú a felezési ideje, pótlása sem csak napi adagolással oldható meg, hanem heti-havival is, jelentős hiány esetén pedig telítő dózis is alkalmazható, azonban ez orvosi felügyeletet és jellemzően a laborértékek folyamatos nyomonkövetését is magában foglalja.
A túl nagy mennyiségben bevitt D-vitamin kalciumtúltelítődéshez, hiperkalcémiához vezethet, vesekövet, vesekárosodást és szívritmuszavart, súlyosabb esetben a lágy szövetek meszesedését is okozhatja. A túl sok D-vitamin bevitelének tünete lehet enyhébb esetekben a hányinger, a székrekedés, az étvágytalanság és a gyakori vizelés is.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.