5+1 trükk, amit bevethetsz, ha összeérnek járás közben a combjaid
5+1 trükk, amit bevethetsz, ha összeérnek járás közben a combjaid
 / Mozaik

Az összeérő combok okozta kellemetlenségek kevés nő számára ismeretlenek, ha te sem a szerencsés kivételek közé tartozol, olvasd el cikkünket, melyben kipróbált megoldásokat mutatunk be.

Hirdetés

Csak a túlsúlyosoknak ér össze?

Ha valaki túlsúlyos, szinte biztos, hogy találkozott már az összeérő, majd kidörzsölődő combok problémájával, de még plusz kilók sem feltétlen kellenek hozzá. Egy elmélet szerint ugyanis a tökéletes női láb négy ponton is összeér: a bokáknál, a lábszár közepén, a térdeknél és a belső comboknál - írja a bien.hu.

Jusson ez eszedbe, és máris kevésé fogod rosszul érezni magad, néhány egyszerű praktika révén pedig csökkentheted az összeérő combok okozta kellemetlenségeket.

Alakformáló fehérnemű

Persze, lehet próbálkozni a szoknya alá vett rövid cicanadrággal is, de ha biztosra akarsz menni, és netán csípőtájékon is vannak olyan részek, amelyekből kicsit lefaragnál – legalábbis optikailag –, szuper megoldás lehet egy alakformáló fehérnemű. Persze ebben az esetben csakis olyan jöhet szóba, ami nem csak bugyi, hanem van egy kis szára is.

Hirdetés

Előnye, hogy nem csak szoknya, hanem akár egy testhezálló ruha alá is felveheted, nem fog átlátszani. Hátránya, hogy bizony meleged lehet benne, pláne, ha kánikula van.

Hintőpor

Kétségkívül olcsó megoldás, ha mezei hintőport teszel a kényes területekre, ezáltal megakadályozva a bőr kidörzsölődését. Viszont ez a módszer inkább rövidtávon jó, ha hosszabb útra mész, érdemes mindig magadnál tartanod a hintőport, hiszen egy idő után – főleg melegben – lekopik.

Sötét színű szoknya esetén pedig különös odafigyelést igényel a művelet, ha nem akarod, hogy foltos legyen a ruhád.

Csipkepánt

Nem csak praktikus, de szexi megoldás is lehet a csipkepánt, amit akár saját kezűleg is elkészíthetsz: csak annyi a dolgod, hogy levágod egy combfixnek a harisnya részét. Persze, érdemes olyat választani, aminek a bőrödhöz érő része szilikonnal van bevonva, így nem fog elmozdulni.

Elsőre kicsit furcsa érzés lesz, de meg lehet szokni, és különösebben melegíteni sem fog, hiszen nem olyan nagy felületről van szó.

Popsikrém

Bizony, amitől a babapopsi puha lesz, az az összeérő női combokkal is csodákat művel. Nem csak megelőzésre jó, de a már kidörzsölt bőr nyugtatására is, segíti a minél hamarabbi regenerálódást.

Hátrány, hogy a hintőporhoz hasonlóan viszonylag gyakran kell ismételni, különben lekopik.

Izzadásgátló stift

A combok kidörzsölődése és kipirosodása az izzadtsággal függ össze, ezért ha azt sikerül megelőzni, a horzsolások is elkerülhetők. Legjobb, ha valamilyen tartós hatású, 24 vagy 48 órás dezodort használsz.

Érdemes ülő helyzetben bekenni, és várni egy kicsit, amíg megszárad, és csak utána elindulni.

Szódabikarbóna

A szódabikarbónát nem csak a háztartásban tudod sokoldalúan felhasználni, a szépségápolásban is jó hasznát veheted. Sokan dezodorként használják, de nem csak a hónaljadon, a combodon is kifejti hatását.

Nedvesítsd be a tenyered, majd tegyél bele egy kis szódabikarbónát, és dörzsöld be vele a problémás területeket.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.