Ezért ne aludj soha sminkben
Ezért ne aludj soha sminkben
 / Mozaik

Az arcápolási rutinnak mindenképpen legyen része esténként a smink lemosása is. Ellenkező esetben ugyanis rengeteget árthatunk bőrünknek.

Hirdetés

A smink fontos része lehet az ember önkifejezésének, azonban nem árt óvatosan bánni vele – különösen, ha az eltávolításáról van szó. Az egyik legnagyobb bűn, amelyet bőrünk ellen elkövethetünk, ha nem mossuk le megfelelően a festéket róla elalvás előtt. Éjszaka ugyanis regenerálódik a bőr, a smink pedig ellehetetleníti ezt. "Míg napközben a bőr véd a napsugárzás okozta károk és az oxidatív stressz ellen, addig éjszaka tud regenerálódni” – mondta az EverydayHealth-nek dr. Jamie R. Manning dermatológus - írja a Házipatika.com.

Az éjszakára fennhagyott smink viszont dr. Debra Wattenberg dermatológus szerint „megakadályozza, hogy a bőr lélegezzen és gyógyuljon, így több szabadgyököt termel, a pórusok pedig eltömődnek.”

A szabadgyökök olyan anyagok, amelyek gyulladást okoznak. Egyes kutatások szerint a szabadgyökök képződése – a napfény, a levegőszennyezés, vagy a bőrre kerülő vegyszerek által – felgyorsíthatja az öregedési folyamatot. Ráadásul, ha az embernek valamilyen bőrbetegsége van, például ekcéma vagy pikkelysömör, a smink megfelelő eltávolítása különösen fontos a tünetek enyhítése érdekében.

Hirdetés

Nagyon lényeges a szemkörnyék alapos megtisztítása. Ha a szemhéjfestéket, a szemceruzát és a szempillaspirált egy éjszakán át fent hagyjuk, az hozzájárulhat a kontakt dermatitisz kialakulásához. Ez akkor következik be, amikor a bőr valamilyen olyan irritáló anyaggal érintkezik, amely vörösséget, viszketést, irritációt okoz.

Dupla tisztítás

Érdemes lehet kétféle arctisztítót használni, például hámlasztót és micellás vizet. Az alkoholmentes micellás víz hidratálókat és enyhe felületaktív anyagokat tartalmaz, amelyek együttesen segíthetnek eltávolítani a sminket, a szennyeződéseket és a felesleges zsírt a bőrről.

Nem mindegy, milyet használsz

Számos sminklemosót lehet kapni, de sokban vannak olyan összetevők, amelyek irritálóak lehetnek (például illatanyagok vagy emulgeálószerek). A legjobb, ha micellás vizet választunk. És lehetőség szerint kerüljük a sminkeltávolításra használható törlőkendőket. "Az arc és a szem sminktörlővel való dörzsölése szintén gyulladást okozhat, mikrosérüléseket okozva a bőrön" - mondta dr. Manning.

Csak finoman!

Az is nagyon fontos, hogy semmit se dörzsöljünk az arcunknak. A tisztító maradékát óvatosan itassuk fel egy puha törülközővel, de ne teljesen szárazra.

Ne feledkezz meg a hidratálásról!

A megfelelő tisztítás után érdemes éjszakára arckrémet használni. A hidratáló krémek olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek segítenek megtartani a vizet, ezáltal megakadályozzák a bőr kiszáradását. Érdemes már rögtön arcmosás után használni, mert a nedves bőrre felvitt hidratáló felszívja a nedvességet, így hatékonyabban fejti ki hatását. Bőrgyógyásszal is érdemes lehet konzultálni, hogy eldöntsük, milyen típusú hidratáló krém a legjobb az arcunknak.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.