Sokan egyenesen azt állítják, hogy „egészségesebbnek érzik magukat”, akiknek van kutyájuk, és sokat azt is megengedik négylábú kedvencüknek, hogy a hálószobájukban aludjanak. A mentális egészség a második leggyakrabban említett ok a kutyatartás mellett, rögtön a társas kapcsolat után.
A tanulmányok szerint a kutyatartást hosszú távon alacsonyabb halálozási kockázat kíséri. Egy szisztematikus áttekintés hetven év alatt közzétett bizonyítékokat gyűjtött össze, amelyek közel négymillió egyedi orvosi esetet érintettek. A szakemberek megállapították, hogy azoknál az embereknél, akik kutyát tartottak, 24 százalékkal alacsonyabb volt a bármilyen okból bekövetkező halálozás kockázata azokhoz képest, akiknek nem volt kutyájuk - írja az origo.hu.
A kutyatartás összefüggött:
- a fokozott fizikai aktivitással, ami
- csökkentette a vérnyomást, és
- segített mérsékelni a stroke és
- a szívbetegségek kockázatát.
A felülvizsgálat megállapította, hogy azoknál a gazdiknál, akiknek korábban szívvel kapcsolatos egészségügyi problémáik voltak (például szívroham), a kutyával való együttélés 35 százalékkal csökkentette a halálozás későbbi kockázatát, szemben azokkal, akiknek ugyanilyen előzményeik voltak, de nem volt négylábú házikedvencük.
A kutyatartás és az egészségügyi kockázatok
Egy másik, nemrégiben készült brit tanulmány szerint a felnőtt kutyatulajdonosok majdnem négyszer nagyobb valószínűséggel teljesítik a napi fizikai aktivitási célokat, mint a nem kutyatulajdonosok. A kutyás háztartásokban élő gyermekek is aktívabbak és több strukturálatlan játékban vettek részt, mint azok, akiknek a családjában nem volt eb.
A szabadból bevitt szennyeződésnek és mikrobáknak való kitettség szintén erősítheti az immunrendszert , és kevesebb antibiotikum-használathoz vezethet a kutyákkal együtt felnövő kisgyermekeknél, de a felnőtteknél is
– magyarázta Tania Signal, az Egészségügyi, Orvosi és Alkalmazott Tudományok Iskola pszichológia professzora a ScienceAlert online tudományos portálnak.
Tény azonban, hogy a kutyák jelenthetnek kockázatokat. A kedvtelésből tartott állatok tulajdonosai számára az egyik leggyakoribb egészségügyi probléma az allergia. A kutyák nyála, vizelete és korpa (az általuk leválasztott bőrsejtek) allergiás reakciókat válthat ki, amelyek a szemviszketéstől és orrfolyástól kezdve a légzési nehézségekig számos tünetet okozhatnak.
De vissza az egészségügyi előnyökhöz: több gazdi számol be arról, hogy nagyobb biztonságban érzi magát, ha együtt alszik a kutyájával; az érzelmi előnyök ráadásul felülmúlják az alvászavarok vagy a bolhacsípések lehetőségét. A megfelelő állatorvosi ellátás és higiéniai gyakorlatok azonban elengedhetetlenek a kockázatok minimalizálásához.
Társként a kutyák jelentős érzelmi támogatást nyújthatnak, segítve a szorongás, a depresszió és a poszttraumás stressz tüneteinek enyhítését. Jelenlétük vigaszt és céltudatosságot nyújthat a mentális egészségügyi kihívásokkal küzdő egyéneknek
– mutatott rá Tania Signal, kiemelve, hogy a kutyafuttatóban az állatok megkönnyíthetik a beszélgetésfelvételt idegenekkel; a társas interakciók segíthetnek a közösséghez tartozás érzésének kialakításában és a társadalmi elszigeteltség érzésének csökkentésében.
A szakember szerint a kutyasétáltatás ráadásul értékes stratégia lehet az idősebb felnőttek számára az elmagányosodás ellen, amely ösztönzi a szomszédokkal való társas érintkezést, miközben megakadályozza a csökkenő fizikai aktivitást.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke