A Vénusz, a Merkúr, a Szaturnusz és a vékony holdsarló különleges együttállását lehet majd megfigyelni február 18-án és 19-én szabad szemmel a naplemente utáni esti égbolton.
A látóhatár fölött a Vénusz, a Merkúr és a Szaturnusz bolygója lesz látható, amelyek mellett elhalad majd a vékony, dagadó holdsarló a két nap során - áll a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtöki közleményében.
Az együttálláshoz egy negyedik bolygó, a Neptunusz is csatlakozik, de ez csak binokulárral vagy távcsővel figyelhető meg.
Február 18-án délután már érdemes a bolygókat keresni a nyugati látóhatáron, mivel azonban nagyon alacsonyan lesznek, teljesen tiszta, kitakarásmentes horizont szükséges a megfigyelésükhöz. Nem sokkal este hat óra előtt már szabad szemmel is meg lehet majd pillantani a fényes Vénusz bolygót, az együttállás legalsó tagját a horizont felett.
Őt követi a holdsarló vékony íve, felette a Merkúr bolygó halvány, csillagszerű látványt nyújt majd, legfelül pedig a Szaturnusz szintén halvány, narancssárgás bolygója lesz látható. Ahogy az idő halad, és az ég sötétedik, bár a Vénusz lenyugszik, a Merkúrt és a Szaturnuszt egyre jobban lehet majd látni szabad szemmel is. Ha a horizont kissé párásabb, egy binokulár megkönnyíti az együttállás résztvevőinek megtalálását.
Másnap, február 19-én ismét meg lehet majd figyelni az együttállást, akkor azonban a holdsarló mozgása miatt már más felállásban. Legalul ismét a Vénusz, fölötte a Merkúr lesz, a Hold pedig a Szaturnusz magasságába ér.
A holdsarlón 18 órakor már kiválóan megfigyelhető lesz a hamuszürke fény, a Hold sötét oldalának Föld által megvilágított, halvány derengése. Egy binokulárral még a holdtengereket is megpillanthatják az észlelők a holdsarló melletti sötét részen.
Két további csillagászati különlegesség is várja a távcsöves megfigyelőket, hiszen a Merkúr ezen a napon ér a félmerkúr fázisba. A Merkúr mostani, februári esti láthatósága a legjobb esti láthatóság idén. Az együttállás negyedik bolygóját, a Neptunuszt 18 óra 30 perc körül érdemes keresni, a Szaturnusztól jobbra fölfelé lesz látható. Megpillantásához nagyobb binokulár vagy távcső szükséges.
Február 20-án kerülnek a bolygók a legszorosabb együttállásba, de addigra már a Hold magasabbra emelkedik a bolygóknál.
Ezeknek a bolygóknak az együttállására idén már nem kerül többet sor.
A Svábhegyi Csillagvizsgálóban ezeken a napokon is több programmal, egyebek mellett a legújabb csillagászati kutatások eredményeinek bemutatásával, távcsöves észleléssel és interaktív beltéri csillagászati bemutatókkal is várják a látogatókat.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.