Pásztor Erzsi annyira lefogyott, hogy nehezen ismerni rá
Pásztor Erzsi annyira lefogyott, hogy nehezen ismerni rá
 / Mozaik

A 88 éves Pásztor Erzsi 50 kilóra fogyott, azt mondta, soha életében nem volt még ennyire vékony, még akkor sem, mikor rákkal küzdött.

Hirdetés

A 88 éves Pásztor Erzsiért tömegek aggódnak, miután a Szomszédok egykori Janka nénije 50 kilóra fogyott. A legendás színésznő a Blikknek mesélt arról, hogy súlyos vérszegénység alakult ki nála, ami vashiányt eredményezett, emiatt pedig szinte teljesen elvesztette az étvágyát és annak ellenére, hogy nem akart súlyt veszíteni, folyamatosan csak fogyott - írja a femina.hu.

– Kaptam rá gyógyszereket, de csak egy ideig szedtem őket, mert azok meg más problémát okoztak. Annyira nem bírtam enni, hogy ha kétfogásos volt az ebéd, először a levest ettem meg, aztán csak egy óra múlva a másodikat. Igyekszem azért sok olyan ételt fogyasztani, amiben van vas, például bab, lencse, spenót, sóska, kivi - mesélte a lapnak a színésznő, kinek elmondása szerint az értékei már teljesen helyreálltak és az étellel is kezd rendben lenni.

Azt is elárulta, a közel egy év alatt, mióta kialakult nála ez a hiánybetegség, 15 kilót fogyott, jelenleg 50 kilót mutat alatta a mérleg és ahogy fogalmazott, „csont és bőr”. A színésznő azt mondta, még rákbetegsége során sem volt ennyire vékony, amiből hét évvel ezelőtt gyógyult ki.

Hirdetés

– A ruháim egy részét el kellett ajándékoznom, mert nagyok rám. Még azok a darabok is lötyögnek rajtam, amiket akkor hordtam, amikor kijöttem a kórházból. A kedvenc tavaszi kabátomat felvettem valamelyik nap, de a lányom azt mondta: Mami, ezt vedd le, úgy lóg rajtad, mintha hajléktalan lennél – mesélte.

Pásztor Erzsi nemrég balesetet szenvedett, a Játékszínből lépett ki, amikor egy rossz lépésnek köszönhetően becsúszott egy parkoló autó alá. Mint kiderült, a lábait viselte meg a sérülés, de már kezd visszatérni beléjük az erő, ezen sokat segít a masszázs is, amire jár.

–  A munkában ez sem állíthat meg, ha nagyon fáj, bekapok egy fájdalomcsillapítót, aztán megyek a színpadra.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.