Király Linda az a típusú ember, aki csak óvatosan enged bepillantást a magánéletébe: épp ezért a nyilvánosság nem is tudott róla, hogy külföldi szerelmével már egy éve szakítottak.
2024 nyarán írtunk arról, hogy az énekesnő életében egy régi barátságából szövődött szerelem, mindezidáig úgy lehetett tudni, a mai napig együttvannak Simone-nal – ám ez nem fedi a valóságot, igazából egy éve szakítottak a legnagyobb titokban - írja a femina.hu.
- Nem akartam erről beszélni, mert aztán annyira máshova került a fókusz az életemben. Ő egy jó ember, de be kellett látnunk, nincs közös jövőnk. Ez egy fellángolás volt, ami nem működött hosszú távon - árulta el a Story.hu interjújában.
A kapcsolat lezárása után abban a tudatban volt, a szerelem nem az ő műfaja. Az öngyógyításra koncentrált, nem is akart a magánéletével foglalkozni – végül igaz lett rá az az állítás, amit sokan mondanak, hogy a szerelem akkor talál ránk, amikor a legkevésbé számítunk rá.
- Márciusban elmentem kávézni munkamegbeszélés címszó alatt, amiből egy többórás beszélgetés lett. Ő már ott nyilvánvalóvá tette, nem egészen szakmai szándékai vannak velem. Nekem meg kettős érzéseim voltak, mert tetszett, ahogy közeledett: nem tolakódóan, mégis határozottan. De voltak kételyeim, vajon készen állok-e egy kapcsolatra.
Először még azt gondolta, le kell valahogy ráznia az új férfi közeledését, félt a csalódástól, ezért falakat húzott maga köré. Ám udvarlója türelmesen várt, amíg ezek a falak szépen lebontódtak.
- Még sohasem éreztem magam ennyire szeretve. Ő az apró figyelmességek nagy mestere. Még a kapcsolatunk elején elutaztam egy tévéműsor forgatására külföldre. Naponta egyszer tudtunk beszélni, és akkor említettem neki, hogy elszakadt az egyetlen tornacipőm, amit magammal vittem, de ennek egyáltalán nem volt jelentősége a beszélgetésben. Erre néhány nappal később küldött nekem egyet itthonról. Pedig azt sem mondhattam el, pontosan hol vagyunk, de ő kinyomozta, és meglepett.
Bevallotta, még mindig pillangók vannak a gyomrában, ha a szerelmére gondol.
- Hosszú idő után először érzem azt, hogy lehetek sebezhető egy párkapcsolatban. Nem kell mindig tökéletesnek lennem vagy valami extrát nyújtanom a figyelemért. Nincs mellébeszélés vagy játszmák. Ő egy stabil bázis, és így mellette én is fejlődni tudok.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke