Kamarás Norbi és Kármán Odett megpróbálták újraéleszteni kapcsolatukat, ám nem jártak sikerrel.
Tavaly decemberben még arról szóltak a hírek, hogy az RTL egyik legnépszerűbb párosa, Kamarás Norbert és Kármán Odett négy év után szakított. A történetük különlegessége, hogy az Éjjel-nappal Budapest forgatásain ismerték meg egymást, és bár a képernyőn már véget ért a szerelmük, a való életben komoly jövőt terveztek együtt - írja a femina.hu.
Aztán jött az Exek csatája, amely újra összehozta őket, Kamarás Norbi a műsorban mindent megtett, hogy visszahódítsa szerelmét, még az eljegyzés gondolata is felmerült benne. A pár új esélyt adott egymásnak, megnyerték a műsort és a vele járó 17,5 millió forintot, és úgy tűnt, kapcsolatuk erősebb, mint valaha.
Kamarás Norbi akkor még arról beszélt, hogy a reality kezdetén szinte a mélyponton voltak, nehezen viselte, hogy kedvese látszólag lezárta a közös múltjukat, és attól tartott, továbblép valaki mással. Elmondása szerint ekkor értette meg igazán, milyen érzés lehetett Odettnek a féltékenységgel teli időszakokban.
A győzelem után négy hónapon át újra sokat voltak együtt, a műsor végére közelebb kerültek egymáshoz, és olyan boldog időszak kezdődött számukra, amelyben mindent kibeszéltek, de nem akarták címkékkel terhelni a kapcsolatot, nem költöztek össze, és nem terveztek házasságot sem.
A forgatás már áprilisban befejeződött, és bár utána ismét fellángolt köztük a szerelem, most kiderült, nem tartott sokáig. Legfrissebb közös bejegyzésükből arra lehet következtetni, hogy újra külön utakon járnak.
"Véget ért életünk eddig legizgalmasabb kalandja. Minden pillanatát imádtuk! Nagyon köszönjük, hogy drukkoltatok nekünk, és a sok kedves jókívánságot is! Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy a Nyerő Páros után az Exek csatáját is sikerült megnyernünk! Azóta is jó kapcsolatban vagyunk, támogatjuk és segítjük egymást. Hogy mi lesz velünk a jövőben, azt nem tudjuk, de most egy kicsit nagyobb távolságból, mindenki magára fókuszál!" – olvasható az Insta-posztban.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke