Gombos Edina és kubai származású férje, Alberto Costafreda 2004-ben mondták ki egymásnak a boldogító igent. 2015-ben úgy döntöttek, hogy búcsút intenek magyarországi életüknek, és Floridában próbálnak szerencsét. Öt évvel később megkapták az amerikai állampolgárságot is.
Nagyobbik gyermekük, Miranda 2008. október 22-én született, fiuk, Matteo 2015-ben látta meg a napvilágot. Az egykori műsorvezető YouTube-csatornája az Itt van Amerika! nevet kapta, ahol előszeretettel számol be amerikai életükről - egyik legutóbbi videójában a gyermekek évkezdési szokásairól - írja a femina.hu.
Gombos Edina nagyon büszke a lányára, aki szorgalmas hozzáállásának és jó tanulmányi eredményeinek köszönhetően bekerült a Cambridge Nemzetközi Programba. Ennek célja, hogy a benne részt vevő ingyenes tanulási lehetőséget kaphat a legelismertebb egyetemeken.
- Mirivel mindig fél 8-ra kell menni, már jó korán ott kell lenni a suliban. Matinak pedig elég 8-ra megérkezni az első órájára. Miri két éve, a tanulmányi eredményei alapján bekerült a Cambridge Nemzetközi Programba is. Ez azt jelenti, hogy alapérettségi helyett negyedikre lesz pár szakmája, és ingyenes tanulási lehetőséget kaphat a világ több mint kétszáz egyetemén. Idén lehetőséget kapott, hogy színházi videós beszámolókat készítsen, illetve kritikákat írjon, amiből a tanév végére államilag elismert képzést kap, a gimi után pedig dolgozhat is a szakmában - mesélte Gombos Edina a YouTube-csatornáján.
A 15 éves tinédzser nagyon lelkesen tanul az iskolában, sok szabadon választható órát is felvett az órarendjébe, ezzel is fejlesztve magát és a tudását.
- Tervezem, hogy 16 évesen már legyen saját autóm, és tudjak vele menni az iskolába. Van pár választható órám is a kötelezők mellett, ilyen például a színház, a gitár, francia és spanyol is. A klubokból én újra a színházasban vagyok benne, és a könyvklubban is, mert az nagyon érdekel. Lehet még választani a sakkozóklubot is például, vagy a kötés-horgolást - mesélte a Mirinek becézett sztárcsemete.
Gombos Edina lánya még az amerikai híradóban is szerepelt az osztályával. Miranda láthatóan nagyon élvezi az oktatás szépségeit, és minden erejével azon van, hogy édesanyjának és magának is bizonyítson.
- A helyi híradóban mutatták évkezdéskor a mi első napunkat, a futballcsapatom például ma is játszik, és azt is beletették a híradóba. Sok sportolási lehetőség van, például atlétika, foci, baseball. Vannak állampolgársági órák is, ahol fegyvereket pörgetnek, illetve zászlókat. Nagyon izgalmas!
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.