Pető Brúnót láthatták a nézők az Ázsia Expresszben, majd a Zsákbamacska műsorvezetőjeként is feltűnt a képernyőn. A rapper először futballkarrierre vágyott, ám zenészként teljesedett ki. Most megmutatta gyönyörű barátnőjét.
Pető Brúnó és párja már öt évvel ezelőtt összejöttek, de kapcsolatukban több szünet is volt, így összegezve három évet töltöttek eddig együtt. A Nagy Duett versenyzője és Kútvölgyi Sára kapcsolata mára szépen kiforrta magát - írja a femina.hu.
– Öt éve ismerem Sárát, ebből bruttó három évet voltunk együtt. Fél év, egy év kihagyás volt, és akkor bizony nagy kanállal ettem az életet, de valahogy mindig visszataláltunk egymáshoz – mondta az énekes a Best magazinnak.
Kútvölgyi Sára nem Magyarországon nőtt fel, négy testvérével a La Manche-csatornán lévő Jersey-szigeten nevelkedett. Jelenleg marketingesként dolgozik, de emellett ő is énekel. A gyönyörű lány ezenkívül fantasztikusan főz, amit párja mindig ki is élvezhet.
– Szépen élünk, ami azt jelenti, hagyom magam kényeztetni, mert remekül főz. (…) Van jó minta előttünk, mindkettőnk szülei hosszú és jó házasságban élnek együtt – mondta Pető Brúnó a lapnak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke