Fekete katonalégy lárvájának előállításával foglalkozik egy magyar vállalkozás, amely állatitakarmány-adalékot és a mezőgazdaságban használható hatékony talajjavító anyagot hoz létre. Erről a Magyarországon még egyedi gyártási eljárásról beszélgetett Áder János korábbi államfő Percze Rajmonddal, az Agroloop Hungary kft. ügyvezetőjével Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke arról kérdezte a vállalkozót, hogy az olyan növényi hulladéknak számító melléktermékekből, mint a salátanyesedék miként állítható elő nagy fehérjetartalmú állati takarmány,
aminek az az előnye, hogy nem kell több ezer kilométerről ideszállítani a hasonló célra alkalmazott szóját vagy hallisztet.
A Magyarországon még egyedinek számító, takarmánycélú rovartenyésztés - amelyből egyelőre 6000 tonna az évi előállított mennyiség, tehát nem válthatja ki a szóját - máris olyan népszerű, hogy a vásárlók a gyár termékeinek teljes mennyiségét öt évre előre lekötötték - közölte az ügyvezető.
Áder János kérdésére az ügyvezető azt mondta:
"fenntarthatóvá teszik az élelmiszerláncot a takarmányoldalon".
Hozzátette, csak olyan állatokat szeretnének rovarokkal etetni, amelyeknek erre valóban nagy szükségük van; a hipermarketek polcain nem fogunk találkozni ezekkel a termékekkel.
Percze Rajmond tájékoztatása szerint lokális alapanyagokat gyűjtenek össze, olyan alacsony minőségű termékeket, mint amilyen a saláta vágási hulladéka, vagy a tejipari, élelmiszergyártási, malomipari melléktermékek. Ezekből receptúrák alapján etetőanyagot kevernek a fekete katonalégy lárváinak, amelyek ebből táplálkozva 12 nap alatt elérik "vágósúlyukat", azt a testtömeget, amikor már elindulhatnak a feldolgozás útján.
A folyamat végtermékei takarmányipari alapanyagok lesznek, azaz kiváló minőségű takarmányfehérje és -zsír - mondta a szakember, aki beszámolt arról: a folyamat végén még a takarmány megemésztése után kiürített mellékterméket is hasznosítják, abból kiváló minőségű organikus talajjavítót készítenek, amelyet kár volna kidobni, mert "tele van élettel".
Az ügyvezető elmondta: napi 120 tonna beérkező és feldolgozott alapanyagból rendszerszinten nem keletkezik egyetlen kilogramm hulladék se.
Áder János kiemelte, hogy a gyártási folyamat teljesen zárt rendszerű, abból nem fog egyetlen fekete katonalégy se kirepülni, tehát nem okoznak kellemetlenséget azoknak az embereknek, akik az üzem közelében élnek.
Az is fontos, hogy nem húst, hanem kizárólag növényi eredetű alapanyagokat használnak, ami kizárja a kellemetlen szaghatásokat - mondta.
Arra a kérdésére, hogyan jut a cég a lárvához, majd hogyan lesz abból fehérje és olaj, Percze Rajmond kifejtette: ez a légyféle 45 napig él. Az első 12 napban intenzív táplálékfelhalmozást végez, így felveszi az életében felhasznált kalóriaérték csaknem 100 százalékát. Tehát nagyon gyorsan és sokat eszik, ezért kitűnő úgynevezett biokonverter. Ezért választották ezt a rovart - mondta, hozzátéve: a napi 120 tonna táplálékból napi 30 tonna rovar keletkezik.
A feldolgozási technológia során a tisztítás és szárítás után préselés következik, amikor elválasztják a szárazanyagot az olajtól. A száraz rész egy csipszszerű anyag lesz, amelyet ledarálva a folyamat végén lisztet nyernek. A liszt és az olaj takarmány-alapanyag lesz - hangzott el.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.