Kánikula. Illusztráció
Kánikula. Illusztráció

MTI

 / Mozaik

A hét elején kissé visszaesik a hőmérséklet és megnő a zápor, zivatar esélye, de aztán ismét melegedés kezdődik csütörtökig, amikor akár 32-39 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban. Pénteken már egy hidegfront miatt felhősebb időre kell készülni, a hőmérséklet 6-7 fokkal visszaesik és többfelé lehet zápor, zivatar, de a hét végére visszatér a napos, száraz idő 30 fok körüli maximumokkal. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn késő délutánig általában felhőtlen, napos időre lehet számítani, délutántól viszont előbb az északnyugati tájak fölé, majd este már északra is vastagabb felhőzet érkezik, amelyből északnyugaton már előfordulhat zápor, zivatar. Szinte országszerte megélénkül a délnyugati szél, amit néhol erős, zivatarok környezetében akár erősen viharos lökések is kísérhetnek. Délutánra általában 31 és 36 fok közé melegszik fel a levegő.

Kedden a hidegfront szakadozott felhőzete kelet felé levonul, ezt követően napos idő várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Reggelig csak északkeleten, majd napközben a délnyugati, nyugati megyékben is előfordulhat kevés helyen zápor, zivatar. Az északnyugatira, nyugatira forduló szelet elsősorban az ország északkeleti felén kísérhetik élénk, erős lökések. Hajnalban 15 és 22, délután 28 és 34 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán napos, gomolyfelhős idő várható, a délnyugati, nyugati megyékben előfordulhat zápor, zivatar. A nyugati, délnyugati szelet északkeleten élénk, olykor erős lökések is kísérhetik. Hajnalban általában 13-20 fokot mérhetünk, de az északkeleti hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Délutánra 32-37 fok közé melegszik fel a levegő.

Csütörtökön derült, napos idő várható, majd északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, az ország északnyugati felén a nap második felében növekszik a záporok, zivatarok kialakulási esélye. A nyugatias szelet napközben élénk lökések kísérik, estétől az északnyugatira forduló szél megerősödhet. Hajnalban általában 14-21 fok valószínű, de az északkeleti, hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Délutánra 32 és 39 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken felhős idő várható, majd nyugat felől csökken a felhőzet. Záporok, zivatarok nagyobb területen előfordulhatnak, majd nyugat felől csökken a csapadékhajlam. Az északnyugati, nyugati irányú szelet többfelé kísérhetik erős lökések. A hőmérséklet hajnalban 15 és 25, délután 26 és 32 fok között valószínű.

Szombaton gomolyfelhős, napos időre van kilátás, csapadéknak kicsi az esélye. Az északnyugati, északi szelet élénk, erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 13 és 22, délután 26 és 31 fok között valószínű.

Vasárnap derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő várható, az északi szelet élénk lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 13 és 18, délután 27 és 32 fok között valószínű.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.