Száz csapat küzd a győzelemért a tiszacsegei harcsapaprikás-főző fesztiválon

MTI

 / Kultúra

Több mint száz csapat mérkőzik meg egymással a kilencedik tiszacsegei harcsapaprikás-főző fesztiválon szombaton, a versengésre az ország egész területéről és külföldről is jelentkeztek közösségek - jelentették be a szervezők csütörtökön a helyszínen, a csegei halászcsárdában.

Nagy Sándor csárdatulajdonos felidézte, hogy a halfogyasztás és a Tisza-part népszerűsítésére kezdték a "halas" programok szervezését néhány évvel ezelőtt, azóta évről-évre többen látogatnak el mind a nyár eleji halászlé fesztiválra, mind az ősz eleji harcsapaprikás-főző fesztiválra - írja az MTI.

Szalai János, a tiszacsegei halászcsárda üzemeltetője hozzátette: a versenyen nincs nevezési díj, minden induló csapat két-két kilogramm filézett harcsát kap,

az első nyolcvan jelentkezőnek sátrat, asztalt és padot is biztosítanak a Tisza-parton kialakított "küzdőtéren".

A versennyel párhuzamosan természetesen a csárdában is főznek halászlét és harcsapaprikást, amit a fesztivál idején a napi árnál lényegesen olcsóbban kínálnak a vendégeknek - tette hozzá.

Szeli Zoltán, Tiszacsege független polgármestere azt mondta, most első alkalommal együtt rendezik meg a fesztivált a csárdával, amely egyidejűleg falunap is, számos kulturális rendezvénnyel.

A településen évente három nagyrendezvény van, s immár a halászlé-, illetve a harcsapaprikás-főző fesztivál mellett a Csege-napokon is a halfogyasztás népszerűsítése kerül előtérbe - jelezte a polgármester.

Nagy Sándor elmondta azt is, hogy neves előadók, énekesek, együttesek szórakoztatják majd a fesztiválra látogatókat, de elkészült a csónakkikötő is, ahol vízijárműveket lehet bérelni.

Az élményhajózás mellett érdekességként említette a grillhajtót, amely egy kör alakú csónak, körbeülhető grillsütővel, ahol akár a Tisza közepén hajókázva is megsüthetik a vendégek a folyóból általuk kifogott halakat.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.