A Tisza jobb partján elhelyezkedő Badalóban vasárnap gyülekezeti közösségben méltatták a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy 201 évvel ezelőtt, 1823. január 22-én a legmagyarabb folyó másik oldalán elterülő Szatmárcsekén Kölcsey Ferenc letisztázta a későbbiek során nemzetünk imájává vált Himnusz c. költeményét.
Sápi Zsolt lelkipásztor János evangéliuma 6. részének 48-51. verséből vett idézettel – Én vagyok az élet kenyere… – hirdette Isten igéjét.
Az igehirdetést követően Jakab Lajos, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) badalói alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.
A Himnusz eléneklését követően arról beszélt, hogy olyan időket élünk, hogy nemzeti imádságunkat Kárpátalján szinte már csak az Isten házában tudjuk elénekelni következmények nélkül, mert máshol ez már szinte ,,hazaárulásnak” számít. „Hála Istennek, mi nagyon jól tudjuk, hogy hol van számunkra a haza, nem véletlen, hogy a novemberben felállított Kölcsey-emléktáblánkon is ez a felirat szerepel: ,,Isten egy szívnek egy kebelt teremte, így egy embernek egy hazát” – idézte a Himnusz szerzőjének sorait.
Mint mondta, ezekben a félelmekkel, aggodalmakkal, kételyekkel telített időkben a kárpátaljai magyarság azzal tudja a legtöbbet tenni az egyetemes magyar kultúráért, ha a lassan két éve tartó háború okozta veszélyek ellenére is kitart szülőföldje mellett, megvédi iskoláit, templomait, kitart hite és nemzeti elkötelezettsége mellett.
,,Én hiszem és vallom, hogy ebben a nemes, és sokszor kilátástalannak tűnő harcban a Teremtő megsegít és megőriz minket, és a több mint ezer éves történelmünk itt, Kárpátalján is tovább íródik majd!” – zárta mondandóját.
Méhes Laura, a Badalói Gvadányi József Gimnázium tanulója Aranyosi Ervin Magyar Kultúra Napjára című versét adta elő.
Köszöntötte az egybegyűlteket Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivő konzulja is, aki arról beszélt, hogy mi, magyarok fontos küldetést kaptunk az Istentől, hiszen a történelem Európa védőbástyájává avatott minket. ,,Szívből kívánom mindenkinek, akik a magyar kultúráért felelősséggel tartoznak, hogy e mai nap igazi ünnep legyen, azzal a szent meggyőződéssel, hogy amit teszünk, azzal népünket, nemzetünket, jövőnket szolgáljuk” – mondta zárásképpen.
Befejezésképpen a Kovács Erika és Kovács Sándor által vezetett BorzsaVári zenekar adott elő az alkalomhoz illő énekeket. Énekben imádkozva, és imádságban énekelve tettek bizonyságot a szülőföldön való maradás fontosságáról.
Az istentiszteletet követően a jelenlévők megkoszorúzták a templom külső falán lévő Kölcsey Ferenc emléktáblát.
* * * *
A badalóiakkal egy időben a Himnusz bölcsőjeként is emlegetett Szatmárcsekén is méltatták a mindmáig leghíresebb csekei polgár, Kölcsey Ferenc emlékét.
A szatmárcsekei református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött a magyar kultúra napjára rendezett megemlékezés. Igét hirdetett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, és Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke.
Az ilyenkor átadásra kerülő Kölcsey-emlékplakettet az idén Csorba Sándor irodalomtörténész, professzor emeritus vehette át S. Varga Páltól, a Kölcsey Társaság elnökétől. Az alkalmon a Himnusz szövegét az idén is Csíkos Sándor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész szavalta el a szatmárcsekei szószékről.
Az ünnepséget a Sárospataki Református Kollégium kóruselőadása, és Varnus Xavér orgonaművész előadása tette még meghittebbé.
(felvégii)
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.