Megemlékezés Szatmárcsekén és Badalóban
 / Kultúra

Bár a járványügyi korlátozások miatt idén a Kölcsey Társaság nem hirdetett és rendezett országos magyar kultúra napi rendezvényt Szatmárcsekén, a Himnusz születésének bölcsőjénél, ám a beregi településen az idén sem maradt el Kölcsey Ferenc méltatása.

Vasárnap a szatmárcsekei református templomban – Tiba Zsolt református lelkipásztor igehirdetése mellett – szép számú érdeklődő és a környék önkormányzati és civil szervezeti vezetői vettek részt az ünnepi istentiszteleten. Azt követően a térség országgyűlési képviselője, dr. Tilki Attila mindenki által örömmel fogadott és támogatásra ajánlott javaslattal fordult a jelenlévő megyei és települési tisztségviselőkhöz. A közös javaslat szerint felkérik Magyarország kormányát, hogy nyilvánítsa ünnepi évvé 2023-at, nemzeti imánk megírásának kétszázadik esztendejét! A kezdeményezési okiratot a szatmárcsekei önkormányzat tanácstermében látták el kézjegyükkel az arra felkértek.

A magyar kultúra napja e rendhagyó szatmárcsekei megemlékezése a jellegzetes csónak alakú fejfáiról ismert helyi temetőben lévő Kölcsey-síremlék megkoszorúzásával ért véget.

Szatmárcseke kárpátaljai testvértelepülésén, Badalóban is gyülekezeti közösségben méltatták a magyar kultúra napját.

Igehirdetésében Sápi Zsolt református lelkipásztor Máté evangéliuma alapján – „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba” (Mt 9,  37–38) – tolmácsolta Isten üzenetét.

Jakab Lajos helyi családorvos, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke megemlékezésében arról beszélt, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel ezúttal nem ünnepelhetnek együtt ,,Kölcsey népével”, de lélekben azért most is elhelyeznek egy jelképes koszorút Szatmárcseke mindmáig legismertebb polgárának sírjára.

Számukra azért is bír különös jelentőséggel a Himnusz, és azon belül a kultúránk méltatása, mert nem csak a nemzet határain kívül rekedt kárpátaljai magyarságot véve, de az anyaországot számítva is, földrajzilag Badaló az a település, amely legközelebb helyezkedik el Szatmárcsekéhez, Kölcsey Ferenc legnagyobb műve megvalósításának helyszínéhez. Minket csak a legmagyarabb folyóként számon tartott Tisza, no meg egy igazságtalanul kiszabott országhatár választ el, éppen ezért különösen kedves és szenvedélyes hitvallás számunkra nemzeti imádságunk méltatása – mondta el beszédében az érdekvédelmi szervezet helyi vezetője.

A megemlékezés végén a gyülekezeti közösség elénekelte a Himnuszt.

(tamási)

Megemlékezés Szatmárcsekén és Badalóban
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.