Bár nem tekint vissza olyan évszázados hagyományokra, mint például államalapító Szent István királyunk ünnepe, a magyar kultúra napjára való megemlékezés egyre nagyobb jelentőséggel bír. Hisz a XXI. század kihívásainak közepette kultúránk, benne anyanyelvünk és hagyományaink tartanak meg bennünket, a kisebbségbe szorított kárpátaljai nemzetrész tagjait magyarnak.
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet a magyar kutúra napjának méltatásával indítja a kulturális évadot, emlékeztetett rá köszöntőjében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában megtartott ünnepségen Molnár Krisztina, a szervezet munkatársa. Aki arra is felhívta a figyelmet, hogy Kölcsey Ferenc, miután 201 évvel ezelőtt ezen a napon letisztázta Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát, azt a beregszászi postahivatalban adta fel. Ily módon e kiemelkedő alkotás városunkhoz is kapcsolódik.
Szépséges és igencsak gazdag a magyar kultúra, hangsúlyozta megnyitó beszédében Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola és a Pro Cultura Subcarpathica elnöke. Tartást ad és mindenkor erőt meríthetünk belőle. Jellemző, hogy Kölcsey nemzeti imánkká, fohásszá nemesülő költeménye valamennyi történelmi egyházunk énekeskönyvében megtalálható. Fontos, hogy ne csupán a magyar kultúra fogyasztói legyünk, hanem tehetségünkhöz mérten járuljunk hozzá annak szélesebb körű megismertetéséhez és gazdagításához. Ezen kell munkálkodnunk nem csupán a mai napon, hanem az év többi 364 napján is, mondta az elnök asszony.
Az alkalmon elsőként Györkéné Csákány Marianna, a kisgejőci Gyöngykaláris Kórusiskola vezetője és Ivaskovics József, Magyar Örökség díjas zenetanár, verséneklő, a kárpátaljai Credo együttes alapítója verses-zenés összeállítása hangzott el. Ennek keretében klasszikus és kortárs költőink megzenésített versei révén felemelő gondolatokat hallottunk az anyanyelvhez, a szülőföldhöz, a szűkebb és tágabb közösségünköz való ragaszkodásról. Az előadás végén pedig a közönség már együtt énekelte Petőfi Sándor „Nem megyek én innen sehova” megzenésített költeményét.
Majd ezt követően a főleg általános iskolásokból és a Felsőfokú Szakképzési Intézet diákjaiból álló nézősereg a magyarországi Mesélő Bőrönd Társulat interaktív meseelőadását élvezhette.
Kovács Elemér
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.