Vidám télűző mulatságra gyűltek össze a Nagyszőlősön élő nagycsaládosok a Szelíd Lovas Népfőiskolán, ahol először az ünnepkörhöz kapcsolódó szokásokról Molnár Erika szervező beszélt kicsiknek és nagyoknak. Hangsúlyozva, hogy a jókedv a felszabadult nevetés és játék évszázadok óta az alkalom legfőbb jellemzője. Mindez bizonyítást nyert a közösen elénekelt népdalok, együtt előadott humoros mondókák, jelenetek kapcsán. A Mesevarázs elnevezésű programon pedig az Aranyszőrű bárányka népmesét hallgathatták meg a jelenlévők.
A farsang nem maradhat el álarcos felvonulás nélkül. A délelőtti órákban a gyerekek színes álarcokat, maskarákat készítettek Tóth Márta kézművesoktató irányításával, majd a délután folyamán a legötletesebb jelmezeket, illetve azok készítőit díjazták. A bemutató és az értékelés felszabadult hangulatban, sok nevetéssel fűszerezve történt. Tóth Márta felelevenítette a méltán híressé vált busó maszkok készítésének történetét, beszélt arról, hogy Mohács környékén mostanság is ezreket mozgatnak meg a busójáráshoz kapcsolódó rendezvények. Eleink életében a télűzés egyik fontos eszköze volt a kiszebáb, annak elkészítéséről, s magáról a kiszézésről szintén sok érdekeset hallhattunk.
A farsangi fánk évszázadok óta fontos részét képezi az ilyen jellegű mulatságoknak. Miközben a gyerekek vidám zenére táncoltak, a jellegzetes farsangi finomság mellett más házi jellegű süteményeket is megkóstolhattak.
Molnár Erika a vidám együttlét kapcsán a következőket hangsúlyozta: „Mi itt, Nagyszőlősön, az etnikai határ peremén, különösen fontosnak tartjuk megőrizni és továbbörökíteni kultúránkat. A Hagyományok Háza Hálózat támogatásával szeretnénk ezt az értékmegőrző munkát minél több közösségbe eljuttatni. A nagyszőlősi nagycsaládok olyan összetartó közösséget formálnak, ahol a családi és kulturális érték egyaránt fontos. Jó ide jönni és együtt énekelni, játszani, mesélni, alkotni. Nehéz időket élünk. Fontos, hogy olyan élményeket és emlékeket adjunk gyerekeinknek, amelyek ember- és jellemformálóak. Ezért szerveztük ezt az alkalmat. Hálásak vagyunk a Margitics családnak és a Szelíd Lovas Népfőiskolának, hogy mindig számíthatunk rájuk!”
A felszabadult jókedv, a nevetés és az együttlét öröme valamennyi résztvevő számára felejthetetlenné tette ezt az alkalmat.
Eszenyi Gábor
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.