Érted is elvégeztetett. Illusztráció. Fotó: Internet
Érted is elvégeztetett. Illusztráció. Fotó: Internet
 / Kultúra

Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.” Jn 19,28-30

Nagypénteken az Isten nagyon nagy dolgot vitt véghez ebben a világban. A Krisztust követő ember ezt már tudja, a Krisztust nem követő ember pedig talán nem is sejti.

Nagypéntek akkor kezd érthetővé válni, ha valaki az egész történetet ismeri. Ha tudja, miért született Jézus. Ha tudja, miért kellett egyáltalán Jézusnak istenként emberré lennie. Ha tudja, miért kellett a bűntelen Jézus Krisztusnak a keresztfán meghalnia. Ezekre a kérdésekre ugyanaz a válasz: AZ ÉN BŰNÖMÉRT!

Alapvetően ez egy szomorú történet, de ha valaki látja a nagy egészet, akkor hálás a Mindenható Istennek, hogy ezt is elintézte, mert annyira szeret, hogy még az egyetlen Fiát is odaadta a világ bűnéért, hogy az a bűn, amely minden embert Ádám és Éva óta elválaszt Tőle, az a bűn többé ne legyen szakadék Isten és ember között. Mert igen, óriási szakadék van Isten és ember között. Közted és Közte. Ezt a szakadékot nem tudod átugrani. Nincs olyan létra vagy híd, amit készíthetnél, hogy átjuss rajta. Nincs az az adomány, ami ebben segíthetne, sőt nincs annyi jó cselekedet sem, ami ezen téged átvinne. Egyedül az Úr Jézus Krisztus nagypénteki kereszthalála lehet a megoldás mindenre. Mert Jézus hidat épített erre a szakadékra azzal, hogy meghalt a világ bűnéért, mert ezzel elszenvedte minden bűnöm büntetését. Most már lehet menni Istenhez, Krisztuson keresztül. Ő a híd és a hídon átvezető út is, ami a szakadékon keresztül átvezet az Atyához. Engem is, téged is. Nem kell többé Isten nélkül élned. Nem kell többé az életed harcaival egyedül küzdened. Kövesd Jézust! Az az út, amelyen Ő vezet majd, eljuttat az Atyához, Aki mindennél jobban szeret téged!

Jézus már mindent elvégzett, neked már csak jönnöd kell Hozzá és követned Őt. Bibliádból megismerheted, életedben pedig követheted. Ha nem fogod követni Krisztust, Ő akkor is elvégezte. Érted is és másokért is. Akkor is van út az Atyához, csak éppen lemaradsz róla.

Nagyon érdekes, hogy az elvégeztetett és az elvesztegetett szó mennyire hasonlít. Ha Krisztust követed, akkor érted is Elvégeztetett, de ha nem követed, akkor az életed sajnos Elvesztegeted. Bármivel is foglalkozol, ha a világot mented meg, mert olyan fontos a munkád, akkor is csak elvesztegetett élet a tiéd, ha nincs benne Krisztus. A két szó hasonló, de a végeredmény más. Akiért elvégeztetett, annak örök élete van Isten országában és már itt a földi életében is. Aki pedig elvesztegeti az életét, az nem él azzal a lehetőséggel, hogy Krisztus elvégezze őérte is a megváltást, a szabadítást bűneiből.

Kedves Olvasó, nagypéntek üzenete óriási. Teljesen nem is lehet megérteni, de minden alkalommal megérthetünk belőle valami fontosat. A mostani üzenete ez: távol vagy az Istentől, mert a bűn szakadéka ott van közöttetek, de Krisztus hidat készített, amin átmehetsz Őt követve. Ma neked is mondja: „érted is elvégeztem, és mivel sokba került ez az Istennek, ezért arra kérlek ne vesztegesd el az életed. Mert Érted is történt! Érted?”.

Hájas István
Forrás: TeSó blog


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.