Mozgó Csillagocskák - A nagyváradiak turnéja Dél-Magyarországon
Mozgó Csillagocskák - A nagyváradiak turnéja Dél-Magyarországon
 / Kultúra

A nagyváradi Csillagocska csapata a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert hálózat keretén belül – a Hagyományok Háza támogatásával – három dél-magyarországi településen lépett fel november 16-18. között. A rendhagyó turnéról Benedek Árpád zenepedagógust, a Csillagocska Néptáncegyüttes vezetőjét kérdeztük.

„A Csillagocska Alapítványt a Nagyvárad-Réti Egyházközség 2002-ben hozta létre. A két évtized alatt az Alapítvány szoros szakmai kapcsolatot alakított ki a Hagyományok Házával, s az Intézménnyel 2018 óta stratégiai partnerként is együttműködünk. Ez év októberétől az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány – a Csillagocska Alapítvány székhelyén – megnyitotta partiumi irodáját, ami az egész térség népművészeti tevékenységét koordinálja és segíti. Az Alapítvány egy református zeneóvodát is működtet. Ez az intézmény a zenei anyanyelv oktatását – folyamatos élőzenés kísérettel – a népi gyermekjáték-dallamok alapján végzi. Így a gyerekek a népi hangszerekkel folyamatosan, napi szinten találkoznak. Az óvodai évek után az Alapítvány lehetőséget biztosít a tanultakat folytatására: gondolok itt a hangszeres oktatásra, a néptáncoktatásra, a kézműves tevékenységek elsajátítására és mindenre, ami a népművészethez tartozik. 

Mozgó Csillagocskák - A nagyváradiak turnéja Dél-Magyarországon
Mozgó Csillagocskák - A nagyváradiak turnéja Dél-Magyarországon

Elért eredményeink nyomán – a budapesti Hagyományok Háza felkérésére – utazhattunk Mohácsra és két Mohács-környéki településre: Szaporcára és Orfűre. Két együttessel, a Soroglya zenekarral, valamint az Alapítvány Járom zenekarával, összesen tizenhárom fővel indultunk útnak.

A három helyszínen öt interaktív, „hangszersimogató” koncerten léptünk fel. Nagy szeretettel láttak vendégül, s a három helyen mintegy százhúsz néző fogadott minket. 

Mohácsra három témával érkeztünk. Az első a kisiskolásokat, a másik kettő pedig óvodásokat szólította meg. Szapolcán a gyerekek mellett felnőttek is szép számmal vettek részt a rendezvényen, ezért az előadás első felében inkább a koncertjelleg dominált.  A második részt interaktívra terveztük, s a gyerekek a hangszereket is kipróbálhatták, s gyerekjátékok zenei anyagával is megismerkedhettek. Orfűn bemutatkozásunk igazi családi hangulatban folyt, mivel a közönség soraiban az ölben ülő picik és a nagymamák is egyaránt jelen voltak. Erdély tájegységeinek muzsikáival – a gyermekdaltól a felnőtt táncdallamokig – kedveskedtünk nekik.”

A Hagyományok Háza sajtóközleménye


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.