Február 12-én az Eiffel Műhelyházban ünnepélyes keretek között átadták a megújult Média a Családért díjat. Az idei pályázat középpontjában a család és a függőségek kapcsolata, vagyis a szenvedélybetegségek családokra gyakorolt hatása, a felépülés folyamata, valamint a hozzátartozók – házastársak, szülők és gyermekek – szerepe állt. A szakmai fődíj mellett két különdíjat is odaítéltek, emellett a közönség által legjobbnak tartott pályamű is elismerésben részesült.
„A hűség és a függőség ugyanannak a valóságnak a két oldala. A hűség szabad elköteleződés: döntés valami mellett. A függőség ennek a negatív oldala, amikor nem tudunk szabadon választani, amikor valami rabságban tart. A felépülés tulajdonképpen ennek az átfordulása – a szabadság visszanyerése és a hűség megtalálása. Ebben a folyamatban a család, a barátok és a hit az igazi megtartó erő” – mondta prof. dr. Aczél Petra, a Média a Családért Alapítvány elnöke.
A Média a Családért díj 2025-ben megújult: a tavalyi évtől kezdve az alkotók kifejezetten erre a pályázatra készített, korábban nem publikált tartalmakkal nevezhettek, előre meghatározott tematikában. A megújulás célja az volt, hogy az elismerés olyan új médiatartalmak megszületését ösztönözze, amelyek aktuális társadalmi kérdéseket dolgoznak fel, és érzékenyen reflektálnak a családokat érintő élethelyzetekre.
A 2025-ben meghirdetett pályázat témája a család és a függőségek kapcsolata volt. A pályázatra érkezett alkotások személyes történeteken keresztül mutatták meg, hogyan jelenik meg a szenvedélybetegség a család mindennapjaiban, milyen hatással van a párkapcsolatokra és a szülő–gyermek viszonyokra, valamint milyen szerepet játszanak a családtagok a felépülés folyamatában.
A beérkezett pályaművek közül egy előzsűri választotta ki a 10 döntős alkotást. Ezek közül a szakmai zsűri döntött a győztesekről és a díjazott művek 2025-ben a Képmás magazinban, valamint a Képmás.hu felületén is megjelentek.
A Média a Családért díj fődíját Mózes Anita nyerte videóriportjáért, amely egy tiszaburai fiatal, Fehér László történetén keresztül a dizájnerdrogokkal való küzdelmet, a mélypontot, a leszokás hosszú útját mutatja be. A filmben nemcsak a történet hőse, de a segítő szakember is megszólal: megismerhetjük a hasonló sorsú fiatalokat felkaroló programot, valamint megérthetjük a támogató közösség fontosságát is.
A határon túli pályázóknak szóló Külhoni Média a Családért különdíjat Nagy Ildikó „Volt, amikor negyedóránként kellett szívnom – Egy fiatal férj gyógyulása a függőségekből című pályaműve nyerte el. Az írás egy fiatal családapa történetét dolgozza fel, aki saját tapasztalatain keresztül beszél az alkohol- és szerhasználatról, a gyógyulás útjáról, valamint arról, hogyan hatott mindez a házasságára és a családi életére. A történetben hangsúlyosan jelenik meg a társ támogató szerepe, aki férje felépülését végigkísérte.
A Richter különdíjat Winter Diána A jövő kezdete – Te is beleférsz című podcastje kapta. A beszélgetés egy sportoló felépüléstörténetén keresztül mutatja be, hogyan hat a függőség a házastársra, a gyermekre és a tágabb környezetre. A megszólalók személyes tapasztalataikon keresztül vallanak a szembenézés pillanatáról, a segítségkéréshez vezető útról, valamint arról, milyen szerepet játszik a család támogatása és a felépülő közösség a szermentes élet kialakításában.
A Média a Családért díjra jelölt pályaművekre ezúttal is szavazhatott a közönség. A döntős alkotások közül a beérkezett szavazatok alapján a közönségdíjat Bursza Krisztina Reménnyel és fájdalommal teli út – Egy kárpátaljai édesanya története című cikke nyerte el.
„A pályázat következő évi témája a fiatalok lelki egészsége. Nehéz téma, de talán érthető, miért ezt választottuk: sok a vészjelzés ezzel kapcsolatban. Nemcsak a social media, de a körülöttünk lévő világ radikalizálódása, polarizálódása sem tesz jót a gyerekeinknek. Arra biztatjuk az újságírókat, nézzék meg, hogyan segíthet a család egy ilyen élethelyzetben a gyerekeknek és a serdülőknek” – mondta a pályázat 2026-os témájáról Molnár-Bánffy Kata kommunikációs szakember, a Képmás Kiadó és a Salt Communications tulajdonos-ügyvezetője.
„A család nem ismer országhatárokat”
A Média a Családért díj győztese 1 millió forintos fődíjban részesült, míg a Külhoni Média a Családért díj és a Richter különdíj nyertesei egyenként 600 ezer forintos díjazást kaptak. Az olvasók szavazatai alapján odaítélt közönségdíj 500 ezer forintos jutalommal járt. A Média a Családért 2025 fődíjának támogatója a Magyar Telekom volt, a döntősök 100 ezer forintos pénzjutalmát az MBH Bank biztosította. A különdíjakat a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Richter Gedeon Zrt., a közönségdíjat pedig a Zalaco Sütőipari Zrt. támogatta.
A díjátadón beszédet mondott dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is. „A Média a Családért díj a határon túli magyar újságírók elismerésével immár egy évtizede szolgálja azt a nemes célt, hogy hidat építsen határokon innen és túl. Ez nem csupán a szakmai teljesítményt jutalmazza, hanem közös értékeinket is megerősíti: azt a szilárd meggyőződésünket, miszerint nemzetünkhöz hasonlóan a család mint alapvető érték nem ismer országhatárokat.”
„Az MBH Bank számára a társadalmi felelősségvállalás nem egyszeri cselekvés, hanem a mindennapi működésünk és stratégiánk része. Meggyőződésünk, hogy a felelős média és a hiteles történetek képesek formálni a közös gondolkodásunkat, erősíteni az empátiát és hozzájárulni egy együttműködőbb társadalomhoz. Ez a szemlélet áll amögött is, hogy az MBH Bank támogatja a Média a Családért díjat, amely a családok értékeit érzékenyen és tanulságosan bemutató alkotásokat ismeri el” – mondta Kutas István, az MBH Bank kommunikációs és marketing ügyvezető igazgatója.
„A Magyar Telekomnál arra törekszünk, hogy ügyfeleink számára minden területen prémium élményeket teremtsünk. A szolgáltatások biztosítása mellett tartalomgyártóként is jelen vagyunk, és örömmel állunk egy olyan kezdeményezés mellé, amely évről évre releváns, mégis gyakran háttérbe szoruló társadalmi kérdéseknek ad nyilvánosságot. A Média a Családért díj támogatásával a minőségi tartalomgyártás mellett tesszük le a voksunkat, mert hisszük, hogy az előrelépések összeadódva a közösségek mindennapjait is jobbá tehetik” – mondta Holló Márta, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója.
„A Richter Gedeon Nyrt. számára különösen fontos, hogy támogassa azokat a kezdeményezéseket, amelyek a társadalmi párbeszédet erősítik, és amelyek segítenek kimondani, megérteni, feldolgozni azokat a problémákat, amelyekkel sokan nap mint nap szembesülnek. Hiszünk abban, hogy a felelős, értékalapú média és a személyes történetek hiteles bemutatása képes valódi változást elindítani.” – mondta Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. csoportszintű PR, CSR és kormányzati kapcsolatok vezetője.
A közönségdíj támogatójaként a Zalaco Zrt. képviseletében Berta László vezérigazgató is köszöntötte a díjazottakat. „Egy család életében előfordulhatnak olyan válságok, amelyekre a pályázat témaköre is rávilágít – ilyenkor kiemelten fontos az odafigyelés, a segítségnyújtás. Ezekben a helyzetekben a megoldás soha nem egyéni feladat, hanem közös felelősség. Egy olyan vállalat, amely generációk óta része a családok életének, nem vonhatja ki magát ez alól.”
A rangos szakmai elismerések ünnepélyes átadására 2026. február 12-án az Eiffel Műhelyházban került sor.
Kotroczó Eszter
junior PR munkatárs
Bővebb információ: www.mediaacsaladert.hu
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.