Lengyel János
Lengyel János
 / Kultúra

A Magyar Újságírók Közössége 1992-ben alakult meg a MÚOSZ-ból kivált nemzeti érzelmű újságírókból, Kósa Csaba vezetésével. Az alapító vezető halála után dr. Lovas Dániel lett a szakmai szervezet elnöke 2016-ban. Ő volt az, aki főszerkesztőként 2017-ben újraindította a Magyar Múzsa című kulturális folyóiratot. Idén ősszel ünnepeljük a lapunk nyolcadik születésnapját, ami valójában tíz, hiszen 2008-ban és 2009-ben már megjelent a mostani kiadvány elődje. Októberben már a 38. szám jött ki a nyomdából, a MÚK ünnepi rendezvényére időzítve.

 

Megjelent a Magyar Múzsa ünnepi száma
Megjelent a Magyar Múzsa ünnepi száma

Fellinger Károly: Felvidéki koszorú (részlet)

Kivégzése előtt gyertyaláng mellett ült,
Horatius könyvbe mélyedt, belemerült.
Tizenegyedikként kötéllel nyakában,
annyit mondott büszkén, mindig csak szolgáltam.

Az ünnepi számot a szerkesztőség Fekete István emlékének ajánlotta, több írás is a nagy magyar íróval foglalkozik, aki mindmáig a legolvasottabb szerzőnk. Kántor Péter tanulmányának címe: Klasszikus életmű, irodalmi határvonalak nélkül Fekete István író világa. Szeptember 17-én nyílt meg Kunszentmártonban a Tüskevár Fekete István Emlékház. A kezdeményezést Mártonfi Benke Márta, lapunk szerkesztője indította el, aki ehhez a saját ingatlanját biztosította. Az általa vezetett Képzőművészeti rovatban egész összeállítás található a témában. Itt olvashatjuk A példa közösségteremtő ereje. Fekete István emlékház című írását, a Chicagoban élő ifjabb Fekete István levelét, Vári Fábián László Kossuth-díjas kárpátaljai költő gondolatait Fekete Istvánról. Ezen kívül Závogyán Magdolna kulturális államtitkár Fekete István népszerűségének  titka: életérzés és tanítás című értekezését is leközöltük, ami elhangzott az emlékház megnyitóján. Érdekes kordokumentum Fekete István levele: Kiss Árpádékhoz. Az író kétéves kunszentmártoni tartózkodása alatt sokszor volt vendég a családnál, kapcsolatuk később is megmaradt. Az emlékház a Kiss családdal szomszédos, utóbbi falán egy tábla állít emléket Fekete Istvánnak. Az új szám elülső borítóján Rádóczy Gyarmathy Gábor Fekete István emlékezete I című festménye, a hátoldalon pedig a kunszentmártoni Fekete István Emlékház plakátja látható. 

Szepesi Zsuzsanna: Fohász értük (részlet)

Uram! Tudom, imám
régen szállt feléd,
és örömöm, gondom
is rég tártam eléd.
Így most félve fohászkodom.
Mert elborít a rettenet,
s a vad kétség lassan eltemet,
nem beszélhetek mással,
csak veled.

Immár harmadszor adunk teret a Bábel-csendje című, nemzetek fölött átívelő csoportnak, akik már többször rendeztek irodalmi találkozókat a MÚK székhelyén. A Csisztay Gizella és Mandics György vezette csapatban olyan kiváló költők vannak, mint Valeria Bilt, Mirella Duma, Sorin Grecu, Sántha Attila, Szergej Pancirev, Vigdovits György, Krivcsanszkaja-Lupu Nonna stb. A verseik alkotják az összeállítást.

Oláh András: Nem ugyanazok vagyunk (részlet)

tudom nem ugyanazok vagyunk már
- rég elmosogattál és kidobtad a szennyest
kiűrítetted a szemetest
mert voltak fontosabb dolgok
mint a féltékeny múlt

Kíváló prózai alkotásokból válogathattunk. Külön öröm a számomra, hogy a Szegvári Irodalmi Kör pályázatának, ahol benne voltam a zsűriben, mindhárom nyertese – Salánki Anikó, Bede Erika és Györkey – írása is bekerült a lapszámba. A Debrecenben élő M. Fehérvári Judit „Hic locus est ubi mor” című műve mellett, B. Tóth Klára Szirén palettával, Czibak Ilona Éhes szájúak és Bene János Apám keze című műve is olvasható a lapban. Az utóbbi azért is érdekes, mert tartalmazza az édesapja versét is, amit a fiának írt.

Benke László: Vámpírok bálja (részlet)

Ti nem lesztek jobbak soha!
Sok-sok szegényt ma is megöltetek
Ukrajnában, Afrikában,
ahol háborúk dúlnak,
ahol csak öletni szottyan úri kedvetek.

Kántor Péter írása mellett még három tanulmány került be a lapszámba. Csernák Árpád művének címe Ott már csak a színek és hangok ..., Mile Zsigmond Zsolt a híres gyimesi csángó magyarról, Tankó Fülöp Gyugyu bácsiról írt, Varga Tibor költő tanulmányának tárgya kedvenc költője, József Attila.

Erős a felhozatal a recenziókból is, az új számban pontosan öt könyvajánlót olvashat a nagyérdemű. Bakó Endre Tóthárpád Ferenc nagysikerű Flört című verses kötetéről írt. Volt szerencsém részt venni a budapesti bemutatón, ahol a szerző és Tornai Xénia élvezetes előadással szolgálta ki a közönséget. Dr. Csontos Márta, a folyóiratunk szerkesztője, Jóna Dávid Erről van szó című verses kötetét ajánlja, míg Turbók Attila, aki szintén lapunk munkatársa, Orbán Károly Esszé? Riport? Esszériport című könyvéről osztotta meg gondolatait. Földesdy Gabriella Kelecsényi László legújabb regényét elemezte. Egy jó lokálpatriótához híven, én Stók Lajos viski vadász Vadászemlékek Kárpátaljáról című munkáját ajánlom a nagyérdemű figyelmébe.

Turbók Attila: Fókusz Tornyában (részlet)

Kis széken ül az óriás
Béklyózza sík arany távlat.
Őrizője sugaras késnek,
bárdolója a homálynak...

A Magyar Múzsánál már hagyomány, hogy a legnépesebb a vers kategória. A kiemelt versek mellett még megemlíteném Jóna Dávid Nagyapámról, Radnai István Az őrület peremén, Vitéz Ferenc Seneca olvasása közben és Lajtos Nóra Tarlón hagyott idő című költeményét. Rajtuk kívül még számos kiváló verset olvashatnak Orosz Margit, Vitos Irén, Szentjánosi Csaba, Büki Attila, Szente B. Levente, Vaskó Ágnes, Csontos Márta, Baka Györgyi, Oláh Tamás, Stonawski Tamás, Ádám Tamás, Szabó S. András, Pethő Lorand, Nagy Antal Róbert és Csák Gyöngyi tollából.

Döbrentei Kornél Kossuth-díjas költő ezúttal versfordítással jelentkezett, Antonio Vivaldi A négy évszak című művét ültette át magyar nyelvre.

Madár János József Attila-díjas költő az alábbi négysorossal búcsúzik a folyóiratunktól.

Hangulatjelentés

Olyan vagyok, mint a kő,
Sziklák verdesik arcomat.
Kivel kell megvívnom?!
Utolsó -----  harcomat?!

Lengyel János, a Magyar Múzsa szerkesztője

 


 

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.