A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával „Gyökerek és szárnyak – a kárpátaljai fiatalok perspektívái” címmel szülőföldön maradást népszerűsítő programokat szervez annak érdekében, hogy erősítse a kárpátaljai fiatalokban a szülőföld szeretetét.
2023. október 23-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem-és Társadalomtudományi Tanszékének hallgatói Dr. habil. Szakolczai Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tudományos munkatársa „Az 1956-os forradalom” című előadásán vettek részt. A kárpátaljai vonatkozások a Rákóczi Főiskolán lehelyezett banner kiállításon volt megtekinthető „Elfojtott forradalom” címmel. Ezt követően koszorúzásra került sor a beregszászi vasútállomáson állított emlékműnél.
Ezután „Ez hát a hon” címmel honismereti szakmai tanulmányútra indultak Ungvárra a megemlékezők, amely során az 1956-os események kárpátaljai vonatkozásai kerültek bemutatásra és a 40-fős megemlékező közösség az emlékhelyeknél koszorúzással rótta le tiszteletét.
A család az első társadalmi közösség, melybe beleszületünk és földrajzilag a szülőföldünk az, amely körbe ölel és felnevel bennünket. A honismereti szakmai tanulmányutak nemcsak a tárgyi tudását gazdagítják a kárpátaljai résztvevőknek, de önismereti szempontból is jelentős szerepük van, hiszen erősítik a szűkebb környezethez való érzelmi kötődést. Ezek a szakmai utak rávilágítanak arra, hogy Kárpátalján otthon vagyunk, egy darab föld az Istentől kapott tulajdonunk.
A szakmai tanulmányút lehetőséget adott az Ungvári Görögkatolikus Székesegyház, a vár és a Skanzen helytörténeti szempontból való megismerésére is
A programon részt vettek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatói és a Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákjai.
Az "Ez hát a hon" című honismereti szakmai tanulmányutak következő állomása a Munkács-Szolyva-Verecke útvonal, melynek célja, hogy megemlékezzünk a málenkij robot áldozatairól és tiszteletünket tegyük a helyi emlékhelyeknél: Rákóczi-kastély (Fejér ház) és a Szolyvai Emlékpark. A program lehetőséget nyújt a Munkácsi vár, a beregvári Schönborn kastély és a Vereckei-hágó helytörténeti szempontból való megismerésére.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.
Az elfogadott 90 milliárd eurós európai támogatási hitel első részletét Ukrajna védelmi célú hazai termelésére fordítják.
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.