Az 1956-os forradalmat ünnepelte a Magyar Újságírók Közössége. Fotók: Juhász Miklós
Az 1956-os forradalmat ünnepelte a Magyar Újságírók Közössége. Fotók: Juhász Miklós
 / Kultúra

2025. október 21-én megtelt a Kósa Csaba terem a Magyar Újságírók Közössége Bartók Béla úti székhelyén, ahol az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra emlékeztek a szervezet tagjai és vendégei. Régen voltak már ennyien, talán az 1992-ben alapított szakmai szervezet hőskorában gyűlt össze ekkora tömeg egy rendezvényre. A majd’ száz fő a rendezvény elején elénekelte a magyar himnuszt. Ezt követően dr. Szilvay Balázs, a szervezet decemberben megválasztott elnöke mondta el ünnepi beszédét. Köszöntőjében kiemelte, mennyire fontos megőrizni a hagyományokat, milyen fontos emlékezni a múltra, a hőseinkre. A magyar nemzet mindig is szabadságszerető volt, mindig kiállt a jogaiért, napjainkban pedig a békéért is. Elmondta, hogy a Magyar Újságírók Közössége mindenkor a magyar nemzet szolgálatában állt és fog állni.

Az 1956-os forradalmat ünnepelte a Magyar Újságírók Közössége. Fotók: Juhász Miklós
Az 1956-os forradalmat ünnepelte a Magyar Újságírók Közössége. Fotók: Juhász Miklós

A köszöntőt követően a népdalé volt a főszerep. A roppant tehetséges énekes, Czikó Rebeka adott elő egy csokorra való magyar népdalt. A nézők közül sokan megkönnyezték az ismert dallamokat. A népdalnak komoly megtartó ereje van, Kodály Zoltánt idézve: „A magyar népdal az egész magyar lélek tükre, a magyar nyelvvel egyidős; a magyarság történelme során kialakult és az évszázados – évezredes – használatban csiszolódott népzenei hagyomány anyanyelvünkhöz hasonló érték. Benne mindannyian magunkra ismerhetünk, belőle mások is megismerhetnek bennünket”.

Az előadás után Haris László, Balogh Rudolf-díjas magyar fotóművész, érdemes- és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagja tartott előadást. Saját készítésű korabeli fotók kapcsán elevenítette fel az 1956-os őszi eseményeket. A vetítés során élőszóban is beszélt a forradalmi napokról. Elmondta, hogyan keletkeztek a fotók, ugyanis a szülei 1956. november 2-án, 13 éves korában megengedték neki, hogy fotókat készítsen a forradalom budapesti helyszínein. A kommunista diktatúra restaurálása után ezeket a fotókat rejtegetni kellett, hiszen birtoklása börtönbüntetést vont maga után. Megérte vállalni a veszélyt, ugyanis a forradalom 50. évfordulóján, 2006-ban ezekből kiállítást nyílt Budapesten a Műcsarnokban és az Ernst Múzeumban, később pedig az Egyesült Állomokban, Washingtonban.

Az értékes előadás után a közönség elénekelte a Szózatot. A program kicsit csúszott, és mivel ezt követően a Magyar Újságírók Közössége rendkívüli közgyűlést tartott, a Magyar Múzsa ünnepi számának bemutatása elmaradt. A kulturális folyóirat nyolc éve indult újra 2017-ben dr. Lovas Dániel alapító főszerkesztő – aki akkor a MÚK elnöke is volt – jóvoltából. Október 21-én már 38. jött ki a nyomdából. A közönség egy-egy példányt kapott ajándékba.

Lengyel János

 

 

 


 

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Az 1956-os forradalmat ünnepelte a Magyar Újságírók Közössége. Fotók: Juhász Miklós
Az 1956-os forradalmat ünnepelte a Magyar Újságírók Közössége. Fotók: Juhász Miklós
Az 1956-os forradalmat ünnepelte a Magyar Újságírók Közössége. Fotók: Juhász Miklós
Az 1956-os forradalmat ünnepelte a Magyar Újságírók Közössége. Fotók: Juhász Miklós
Az 1956-os forradalmat ünnepelte a Magyar Újságírók Közössége. Fotók: Juhász Miklós
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Az elfogadott 90 milliárd eurós európai támogatási hitel első részletét Ukrajna védelmi célú hazai termelésére fordítják.

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.