A Magyar Örökség-díjas kárpátaljai CREDO együttes
Református templomokban ad koncerteket a Magyar Örökség-díjas kárpátaljai CREDO együttes
 / Kultúra

„… az arra méltó kárpátaljai verséneklő Credo Együttes szolgálata Magyar Örökség.”

CREDO – jelentése hitvallás, alapelv.

HOL HIT - OTT SZERETET
HOL SZERETET - OTT BÉKE
HOL BÉKE - OTT ÁLDÁS
HOL ÁLDÁS - OTT ISTEN
HOL ISTEN - OTT SZÜKSÉG NINCSEN

A most díjazott Credo együttes és a működése hátterét biztosító Credo Alapítvány minden tekintetben összefügg Ivaskovics József nevével, aki a zenekar vezetője, zeneszerzője és az alapítvány elnöke. Élete a gyermekek zenei nevelése, művészeti műhelyek alapítása és a bibliai tanítás szolgálatában áll, hiszen erre hívta el az Úr Isten.  Megnyugodva és iránta sorstársi barátságot érezve tudatosodott bennem, hogy ő is az a személyiség, aki egy személyben igazgató, előadóművész, rakodó munkás, stúdióvezető, közösségszervező és mindenes. Apám szerint én is voltam csepűrágó, bukfencmester és csapos. És egyet biztosan állíthatunk Jóska barátom esetében is: ezt abbahagyni vagy kinőni nem lehet. Ugyanis eleinte a lázadó hős nem akarja abbahagyni – úgy 30-40 évig – aztán meg a körülötte lévők nem hagyják!

CREDO – vagyis hitvallás. A kárpátaljai Ivaskovics József hitvallása szerint él és alkot, szervez és ellenáll, gitározik és énekel, tanít és tanul. Hitvallása az Istenbe vetett hitén és az evangélium terjesztésén kívül a kárpátaljai magyar közösségek megtartásának és megerősítésének hite, az egészséges vagy éppen hátrányos helyzetű és sérült gyermekek zenei képzésének hite, a kóruséneklés lélektől-lélekig ható erejének hite, az egymás mellett élő nemzetiségek békéjének hite, olyan eldugott falvak kulturális „felvirágoztatásának” hite, amilyenről Kányádi Sándor – Isten háta mögött című versében olvashatunk:

„…előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak.”

Kedves barátaim! Kárpátalján magyarnak lenni nagyon mást jelent, mint itthon, ahol természetes, hogy többségében magyarul beszélünk, örvendünk vagy bánkódunk, és sírunk vagy vigadunk. Kárpátalja még ma is a magyarság egyfajta elszakított egysége.

Ivaskovics József megrázó szépséggel fogalmazza meg kérdéseit:

„Nem titok, Kárpátalja elzárt szigete a Magyar Világnak. Hogyan éli ezt meg a „rezervátum” lakója? Mit érez, mit gondol? Milyen öröm és bánat emészti az anyaországba látogatót? Hogyan éli meg a határátkelést, ha Magyarországra, Erdélybe, Felvidékre, a Vajdaságba, vagy Muravidékre szeretne ellátogatni testvéreihez? Mit érez, amikor nem tudja megfizetni kis fizetéséből a méregdrága útlevelet, vízumokat, az útiköltséget és ezért le kell mondania a meghívásokat? Mit érez, amikor ezért a testvérei megorrolnak rá és megdorgálják lassúságáért, hosszú tétlen hallgatásáért? Mi fáj neki, amikor mindennap, újra meg újra el kell tűrnie egy idegen hatalom megaláztatásait; amikor "elveszti" gyermekét, és már nem érti unokája szavát?”

A 20 éves Credo együttes hittel és hitelesen énekel a felsorolt kérdésekről, hiszen az imádság a legszebb emberi szó, és az ének a legszebb emberi hang, és ők odaát a mindennapjaikban élik meg e kérdéseket. Hívjuk segítségül Tárczy Andor szép idevágó sorait:

„Itt más az illata megannyi virágnak, / Más az íze csóknak, harapásnak, / Más itt a színe zászlónak, halálnak…”

Jellegzetes egyedi hangzásuk az egy szál gitárral, és egy ideje hegedűvel kísért többszólamú vagy éppen egyszólamú szép tiszta éneklés, melyben valóban ÉL a vers!

Ivaskovics József 1950-ben született Ungváron, tanárszülők gyermekeként, akik faluról falura jártak tanítani, így az általános iskola első öt évét öt különböző orosz intézményben járta ki. A hatodik osztálytól került vissza Ungvárra egy ukrán roma iskolába. Első dalai gyermekvers megzenésítések voltak. Óriási élmény volt számára, hogy író-olvasó találkozókra járthatott, ahol MAGYARUL hangzottak el a versek. Ne felejtsük el, hogy még a szovjet birodalom szétesése előtt járunk, amikor szigorú cenzúra is nehezítette a kulturális mozgásteret. A hatalom által elkaszált verseket a költők odaadták Józsefnek, aki boldogan meghangszerelte és az 1979-ben alakult Ivaskovics Trió előadta azokat. Csoda-e, hogy titkos ügynökök figyelték munkásságát.

Az irodalomhoz, költészethez és zenéhez mindig vonzódó fiatalember végül zenei főiskolán szerzett tanári és karvezetői diplomát.

Egy ideig popzenei kényszerállást vállal az Ungvári Színháznál, de ezzel párhuzamosan mindvégig saját szerzeményeinek előadására, a verséneklésre koncentrál. Előadóművészi munkájának jogi hátteret biztosítandó létrehozzák az első önálló magyar vállalkozást, az IMPULZUS Zenei Kisszövetkezetet. Számunkra már az elnevezés is furcsa, mert itthon a szövetkezetek ajtót, ablakot, vagy állólámpát gyártottak, de semmiképpen nem zenével foglalkoztak.

1990-ben meghívják zenetanárnak az Ungvári Magyar Iskolába. Elvállalta, de félreértve az elé tűzött célokat, elkezdtek énekelni, létrehozott egy sikeres diákkórust, s többé nem szabadult a gyerekektől. Amikor eltanácsolták az iskolából, a gyerekek elmentek a lakására és arra kérték, hogy folytassák. Így kerültek kis kerülővel a ma is otthont adó református parókiára. A csoport elnevezését is a diákok javasolták: a krédóban próbálók neve Credo legyen. Így jött létre a Credo Dalszínház. A református lelkész a befogadásért cserébe azt kérte, hogy segítsen megszervezni a templomi kórust. Belement. A kihirdetett napon nem ment el senki.

– Nem baj – mondta a tiszteletes. – Itt van ön, itt vagyok én, és itt van a Jóisten – kezdjük a próbát. Elkezdték, és akkor valami csoda történt. József a profi zenekarvezető – aki egy hamis hangtól a falra mászott – örülni kezdett annak is, ha valaki odakíváncsiskodott, és nem érdekelte, hogy tud-e tisztán énekelni. Azóta az amatőr-profi kórus már a MÜPA-ban is énekelt a Református énekek hangversenyen.

Közben a krédósokkal színre vitték A tolvaj kuli és a hét nagyúr című mesemusicalt, amit felvettek az ungvári tv-ben is. Majd létrehozták az I. Nemzetközi Gyermekfesztivált, s megszületett a Bóbita, Kárpátalja első gyermeklapja.

Hamarosan az Ungvári Közművelődési Tanodában (Főiskolán) találta magát. Arra kérték fel, hogy erősítse meg a magyar tagozatot.

Ám legyen, gondolta. A magyar iskola után mi baj lehet még? Karvezetést és népzenét kellett előadnia. Előadta.

A tehetséges vidéki gyerekek fantasztikus erővel hatottak rá. Szinte el sem hitte, hogy ilyesmi létezhet a magyar közösségtől elzárt szigeten. Azt hitte, hogy már ismeri a kárpátaljai magyarságot. Hát kiderült, hogy tévedett. Mindaz, amit korábban tapasztalt, torz látszatnak bizonyult.

Itt sem pont azt csinálta, amit elvártak tőle, de itt toleránsabbak voltak, s titokban működhetett a kamarakórus, majd beindították a Kárpátaljai Magyar Dalversenyt.

Közben a Credo kórus mellett három leány-diákjával (Togyeriska Hajnalkával, Lőrincz Erikával, Nagy Saroltával, illetve később Újvári Gyöngyivel) néha már egy-egy verset is elénekeltek. Megszületett az Ivaskovics József és a Trió nevű együttes. Dinnyés Jóskának (akivel 1988-ban kötöttek barátságot) nem tetszett a név.

– Hogy mutassalak be? Ivaskovics és a barátnői, vagy hogy? – mondta Dinnyés kissé irigykedve. – Mi van a Credoval? Használd azt a nevet, az nagyon jó…

És úgy lett. 1995-ben megalakult a CREDO együttes.

Az egykori diákok ma már zenetanárok és hűségesen kitartanak a verséneklés hálás és hálátlan felvállalása mellett.

Az évek során számos lemezt készített az együttes önköltségen, szerzői kiadásban, korlátozott példányszámban. Színre vittek egy rock-operát és egy rock-oratóriumot is.

1998-ban fiatal diplomás, állást kereső zenetanárokkal létrehozták a CREDO Alapítványt, amelynek alapvető célja zeneiskolák alapítása eldugott kárpátaljai falvakban, és jogi háttér biztosítása az alapítvány művészeti csoportjai és fiatal tehetségek számára.

Mindenféle támogatás nélkül 2008-ban elindították a Credo Fesztivált, lehetőséget nyújtva az egykori és ma is aktív tagoknak a bemutatkozásra, majd 2009-ben kibővítették a Népzenei és Néptánc Táborral.

A CREDO Alapítvány által működtetett 14 műhely: Kigejőci Gyöngykaláris Kórusiskola, Rafajnaújfalui Művészeti Iskola (2010-ig), Ungvári Zeneművészeti Alkotóstúdió, Borzsavári Népi Együttes, Mezővári Zenei Műhely, Szalókai Nyitnikék Művészeti Iskola, Beregdédai Zenei Műhely, Salamoni zongoraiskola, Ráti Szt. Mihály Gyermekotthon Zenede, Tiszahát Csángó Zenekar, Kikelet énekegyüttes, Nagygejőci férfikórus, Credo Verséneklő Társaság, Napraforgó Néptánc együttes
    
A CREDO együttes jelenlegi tagjai:
Ivaskovics József - gitár, ének;
Varga Katalin – ének, furulya;
Hajtó Georgina – ének, hegedű;
Szabó Lívia – ének.

Isten áldja meg a CREDO együttes áldozatos munkáját, az Úr Istentől elhívott szolgálatát, amit tagjai a magyarság egy nemzetben élő egységének megőrzése érdekében végeznek.

Budapest, 2015.12.19.

Böszörményi Gergely
Magyar Örökség-díjas
kiadó, producer

 

AMagyar Örökség-díjas kárpátaljai CREDO együttes koncertje

 

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.

Tűzeset. Illusztráció. Fotó: Internet.

Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.

6 éves fiát 25 ezer dollárért adta el egy nő Volinyban

Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak

Ukrajna újabb dróncsapást mért egy oroszországi olajipari létesítményre. Illusztráció (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.

Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nem hivatalos ciprusi csúcstalálkozójára érkezik Agia Napában 2026. április 23-án. MTI/EPA/George Hrisztoforu

Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.

Harry sussexi herceg, III. Károly brit király másodszülött fia (Fotó: MTI/EPA/Neil Hall)

Harry sussexi herceg csütörtök reggel előre be nem jelentett látogatásra Kijevbe érkezett.