Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Fotó: The White House
Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Fotó: The White House
 / Közélet

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump azt állítja, hogy nem Oroszország, hanem Ukrajna akadályozza a lehetséges békemegállapodás megkötését, miközben szerinte a Kreml vezetője, Vlagyimir Putyin készen áll a háború lezárására.

Hirdetés

A TSN közlése szerint Donald Trump erről a Reuters hírügynökségnek adott interjúban beszélt. 

Elmondása szerint úgy véli, Putyin nyitott a megállapodásra. Mint fogalmazott: 

szerinte Ukrajna kevésbé áll készen a békekötésre.

Arra a kérdésre, miért nem született eddig eredmény a béketárgyalásokon, Trump egy szóval válaszolt: Volodimir Zelenszkij. 

Amikor az újságírók arra kérték, fejtse ki, miért látja úgy, hogy az ukrán államfő hátráltatja a folyamatot, Trump annyit tett hozzá: 

„Azt gondolom, hogy neki nehéz ezt megtenni”.

Az amerikai elnök megerősítette azt is, hogy a jövő héten találkozik Volodimir Zelenszkijjel a Világgazdasági Fórum davosi rendezvényén. A tervezett megbeszélés napirendjéről és az esetleges eredményekről azonban nem közölt részleteket.

Trump szerint a tárgyalások rendkívül összetett körülmények között zajlanak, ugyanakkor úgy véli, jelenleg Ukrajna álláspontja lassítja a folyamat felgyorsítását.

Korábban arról is beszámoltak, hogy Trump csalódottságának adott hangot amiatt, hogy Ukrajna és Oroszország között nem született meg a békemegállapodás még a múlt év végéig, ahogyan azt ő korábban várta.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.