Amerikai tisztviselők szerint hónapok óta a Pentagon engedélyezési eljárása akadályozza meg Ukrajnát abban, hogy amerikai gyártmányú, nagy hatótávolságú ATACMS-rakétákat vessen be orosz területen – írja a The Wall Street Journal. Bár Kijev többször kezdeményezett ilyen támadást, a védelmi minisztérium rendre visszautasította a kéréseket.
Az amerikai döntés szűkíti Ukrajna mozgásterét a háborúban, miközben a Fehér Ház a Kreml meggyőzésére törekszik a béketárgyalások megkezdéséről.
A felülvizsgálati mechanizmust Elbridge Colby, a Pentagon politikai államtitkára dolgozta ki, amelynek keretében Pete Hegseth védelmi miniszter mondja ki a végső szót arról, használhatja-e Ukrajna a 300 kilométeres hatótávú rakétákat. Bár Donald Trump elnök a közösségi médiában azt írta, „háborút nem lehet nyerni támadások nélkül”, hivatalosan egyelőre nem változott az amerikai álláspont. A Fehér Ház szóvivője hangsúlyozta: az elnök és a Pentagon vezetése egységes abban, hogy a háborút véget kell vetni.
Elemzők szerint az amerikai vétó visszafordította Joe Biden korábbi engedményét, amely 2024 őszén tette lehetővé az ukrán csapásokat orosz célpontok ellen. Bár a Biden-adminisztráció több száz ATACMS-rakétát szállított Kijevnek, a készletek kifutóban vannak, és minden új, hosszú hatótávolságú fegyver – így a most engedélyezett ERAM-rakéták is – csak külön Pentagon-jóváhagyással vethető be - közölte az index.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.