Ungváron katonai tiszteletadással eltemették Oleh Hojberh őrnagyot. Fotó: Ungvári Városi Tanács
Ungváron katonai tiszteletadással eltemették Oleh Hojberh őrnagyot. Fotó: Ungvári Városi Tanács
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Ungváron végső búcsút vettek az 50 éves korában elhunyt Oleh Hojberh őrnagytól, az A 4576-os katonai alakulat 3. gépesített zászlóaljának parancsnokhelyettesétől.

Hirdetés

A szomorú hírt az Ungvári Városi Tanács Facebook-oldalán közölték

Oleh Hennagyijovics Hojberh 1974. november 19-én született a Técsői járásban található Dombó (Dubove) községben. 1981 és 1991 között a kolocsavai középiskolába járt, majd a Harkivi Repülési Intézet hallgatója lett, ahol 1998-ban szerzett diplomát.

Pályafutását programozóként kezdte a Bruszturjai Erdőgazdaságban Técső térségében, később a Kárpátaljai Erdőgazdálkodási Főosztály helyettes vezetőjeként dolgozott. Később az ungvári Konvektor gyár gazdasági osztályán, valamint a Berkut építőanyag-üzletlánc közgazdász-elemzőjeként tevékenykedett.

Munkatársai megbízható, kötelességtudó, lelkiismeretes kollégaként emlékeznek rá, akire mindig számítani lehetett. Szenvedélye volt a művészi fotózás, és mély szeretettel viseltetett Ungvár és szülőföldje iránt, mely számos fényképfelvételén is megörökítésre került.

Hirdetés

2023-ban csatlakozott az ukrán haderőhöz, és szakszerű katonai kiképzést követően az A 4576-os alakulat tagjaként harcolt a harkivi, donyecki, szumi frontokon, valamint Kurszk térségében is. Szíve 2025. május 16-án egy váratlan betegség következtében szűnt meg dobogni szolgálati kiküldetése alatt.

A búcsúztatásra az ungvári Narodna téren került sor, ahol családtagjai, barátai, kollégái, katonák és városlakók is megjelentek, hogy végső tiszteletüket tegyék.

A gyászszertartást követően Oleh Hojberhet katonai tiszteletadással temették el az ungvári Dicsőség Dombján.

Hirdetés

A Kárpátinfo.net őszinte részvétét fejezi ki az elesett katona családjának, hozzátartozóinak és barátainak. Nyugodjon békében!


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!