Legkevesebb tizenhat halálos áldozatot követelt szerdán a kelet-ukrajnai Kosztantyinivka piacára mért orosz csapás – közölte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök Telegram-oldalán.
Mint mondta, egy gyerek is van a halottak között.
Az ukrán hatóságok beszámolója szerint a sebesültek száma a harmincat is meghaladja.
Nem sokkal később Volodimir Zelenszkij is megerősítette a támadás tényét, illetve az áldozatok számát a Donyeck megyei településen.
„Egy általános piac. Üzletek. Egy gyógyszertár. Emberek, akik semmi rosszat nem követtek el”
– írta részvétnyilvánító bejegyzésében az ukrán elnök. Hozzátette, hogy a halottak száma még tovább emelkedhet. Zelenszkij „a gonosz szégyentelenségéről” írt üzenetében.
Az ukrán elnök közzétett egy videófelvételt is a robbanás bekövetkeztéről a forgalmas városrészben. Emellett felvételeket is megosztott a megrongált házhomlokzatokról, vértócsákról és a lángok elfojtásán dolgozó tűzoltókról.
Egyelőre nem tudni, hogy milyen típusú lőszer csapódott be a településen.
A helyi sajtó szerint talán egy Sz-300-as típusú légvédelmi rakéta lehetett. Kosztantyinivka alig 20 kilométerre délnyugatra fekszik Bahmut városától, amelyet orosz erők foglaltak el néhány hónapja. Kosztantyinivkát azóta több támadás is érte.
Korábban hírt adtunk róla, hogy az ukrán hadsereg közlése szerint Oroszország Kijev és Odessza megye ellen indított rakéta- és dróntámadást szerda reggel, a csapásokban egy civil életét vesztette, és több épület kigyulladt.
Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka szerdán jelezte: továbbra is nehéz a helyzet a keleti fronton, és az ukrán csapatok fő feladata az, hogy biztosítsák a megfelelő védelmet, megelőzzék az erődítmények és állások elestét a Kupjanszk és Limanszk előtti térségben, illetve sikerüljön előrenyomulniuk Bahmut irányába, és megszerezzék a kijelölt területeket.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI