Oroszország drónokkal mért csapást a dél-ukrajnai Odessza kikötővárosra, ahol hét ember megsebesült, köztük két gyerek, és támadás érte a fővárost, Kijevet is – közölték kedden kora reggel ukrán katonai tisztviselők.
Oleh Kiper, az odesszai terület kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson azt írta, hogy a városban több lakóépület megrongálódott és kigyulladt. A városvezetés hozzátette, hogy legalább 14 lakás megrongálódott.
Az ukrán légierő arról számolt be, hogy
Oroszország összesen 16 támadó drónt indított Ukrajna ellen, valamint két rövid hatótávolságú Iszkander ballisztikus rakétát. A légvédelmi rendszerek 15 drónt megsemmisítettek Odessza, Kijev, Mikolajiv és Cserkaszi régió fölött. A légierő tájékoztatójában arra nem tért ki, hogy mi történt a rakétákkal.
A Kijev felé indított összes orosz drónt megsemmisítették – közölte Szerhij Popko, a fővárosi katonai közigazgatás vezetője a Telegramon, hozzátéve, hogy nem érkezett jelentés a támadásból származó károkról vagy sérülésekről.
Szintén a Telegramon Mikolajiv kormányzója, Vitalij Kim azt mondta, hogy egy lezuhant drón darabjai kereskedelmi épületet rongáltak meg - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.