Németországi testvérvárosától, Würzburgtól kapott tűzoltóautókat az ukrajnai Lviv - jelentették be pénteken.
A Bajorország tartományi nagyváros önkormányzatának közleménye szerint Christian Schuchardt főpolgármester kezdeményezésére három tűzoltóautót adtak át az ukrajnai városnak. A szolgálatból kivont járműveket felújították, levizsgáztatták, új gumiabroncsokkal szerelték fel, majd a würzburgi városüzemeltető vállalat és a tűzoltóság szakemberei elutaztak velük a lengyel-ukrán határra, ahol egy rövid ismertető után a teljes tűzoltófelszereléssel és a vámügyi iratokkal együtt átadták őket a lvivi kollégáknak.
Az ilyen járművekkel általában rövid távolságokat tesznek meg, az állomástól a bevetés helyszínéig, ezúttal viszont 1150 kilométert kellett megtenni, a szokásos, óránkénti 70-80 kilométeres sebességgel. Az út három napig tartott, és a járművek az aggodalmak ellenére gond nélkül kiállták a próbát.
Ukrajna folyamatos orosz támadás alatt áll, és júliusban Lvivben is súlyos rakétacsapás ért egy lakónegyedet - mutatott rá a würzburgi városháza közleményében Christian Schuchardt. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa hozzátette, hogy a három tűzoltóautó "fontos segítséget nyújt testvérvárosunkban, és segít életeket menteni".
Az Ukrajna nyugati részén, a lengyel határtól 70 kilométerre fekvő Lviv - az egykori Lemberg - eredetileg 720 ezer lakosú, de sok háborús menekültet is befogadott. A kelet-ukrajnai frontvonaltól ugyan több száz kilométerre terül el, de a 2022 februárja óta tartó háborúban számos alkalommal volt már támadás célpontja.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.