Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Fotó: president.gov.ua
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Fotó: president.gov.ua

MTI

 / Közélet

Volodimir Zelenszkij felmentette főtanácsadóját és több más munkatársát szombaton.

Hirdetés

Az ukrán elnök menesztette Szerhij Sefirt, aki 2019 óta töltötte be a főtanácsadói tisztséget. Felmondott három tanácsadójának is, valamint két elnöki képviselőnek, akik az önkéntesek tevékenységét, illetve a katonák jogait felügyelték.

Egyelőre nem adtak magyarázatot a hónapok óta tartó személycserék újabb hullámára.

Kedden Olekszij Danyilovot, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkárát menesztette az államfő, február 8-án pedig Valerij Zaluzsnijt, a fegyveres erők parancsokát, akit márciusban Ukrajna nagy-britanniai nagykövetévé neveztek ki.

Hirdetés

Az ukrán légierő szombaton azt közölte, hogy Oroszország 12 Sahíd típusú drónt indított Ukrajna ellen az éjszaka folyamán – közülük kilencet lelőttek -, Kelet-Ukrajnára pedig négy rakétát lőtt ki.

Az elmúlt 24 órában Oroszország 38 rakétát lőtt ki, 75 légicsapást mért és 98 támadást hajtott végre sorozatvetőkből – közölte közösségi portálokon az ukrán hadsereg.

A Centrenerho ukrán energiaipari vállalat szombaton jelentette be, hogy a múlt heti orosz támadás teljesen lerombolta a zmijivi hőerőművet, a kelet-ukrajnai Harkiv megye egyik legnagyobb hőerőművét. A megyében mintegy 120 ezer ember otthonában van továbbra is áramkimaradás. A március 22-i támadás után hétszázezren maradtak áramszolgáltatás nélkül.

Az elmúlt napokban Oroszország kiszélesítette az ukrajnai energetikai infrastruktúra elleni támadásokat, súlyos károkat okozva több megyében.

Poltava megyei illetékesek szombaton közölték, hogy „több találat ért energetikai létesítményeket”, de arra nem tértek ki, hogy pontosan milyen ágazatokban keletkezett kár.

Szombati összesítés szerint 99 drónt és rakétát lőttek ki pénteken Ukrajnára, Herszon megyei vezetők szombat reggeli közlése szerint egy polgári személy életét vesztette. Egy Dnyipropetrovszk megyei lakos a kórházban halt bele repeszek okozta sebesülésébe Szerhij Liszaknak, a megyei állami közigazgatási hivatal vezetőjének közlése szerint.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Lövöldözés Rivne megyében: egy katonát vettek őrizetbe a toborzók elleni támadás miatt. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.

Halálos vasúti baleset történt Lviv megyében. Fotó: DSZNSZ

Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.

Újabb kárpátaljai védő vesztette életét a fronton.

A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.

A munka ünnepe Párizsban – Fotó: Unsplash

A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.

Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.