Több halottja van a Krivij Rih-i orosz rakétatámadásnak. Fotó: t.me/dsns_telegram
Több halottja van a Krivij Rih-i orosz rakétatámadásnak. Fotó: t.me/dsns_telegram

MTI

 / Közélet

Kilencen vesztették életüket, és 32-re nőtt a sérültek száma a kelet-ukrajnai Krivij Rih városát ért szerda délutáni orosz rakétatámadás következtében, emiatt pénteket gyásznappá nyilvánították a településen - közölte csütörtökön Olekszandr Vilkul, a városi védelmi tanács elnöke.

A tisztségviselő a Telegramon kifejtette, hogy a sérültek között öt gyermek van, 13 sérültet szállítottak kórházba, közülük öt állapota súlyos, egy pedig válságos állapotban van. Vilkul hozzátette, hogy még mindig tart a rakétatámadás következményeinek felszámolása.

Csütörtökön az orosz erők a város egyik lakóövezetére mértek rakétacsapást.

Vadim Filaskin, a szomszédos Donyeck megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy az elmúlt nap alatt a régió egy lakosa vesztette életét orosz támadások következtében.

Az ukrán vezérkar csütörtök délelőtti helyzetjelentésében azt írta, hogy addigra már 37 katonai összecsapás történt a fronton, az orosz erők 12 légicsapást hajtottak végre 17 irányított légibomba bevetésével, és több mint 580-szor nyitottak tüzet ukrán csapatok állásaira és lakott területekre.

A vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg megközelítette az 523 ezret. Az ukrán erők szerdán megsemmisítettek egyebek mellett 17 orosz harckocsit, 34 tüzérségi és két légvédelmi rendszert, valamint 33 drónt.

Az ukrán különleges erők a háború alatt most először találtak el egy korszerű és ritka, R-416GM típusú orosz digitális rádióközvetítő állomást 

- adták hírül a Facebookon közleményükben. Azt nem fedték fel, hol történt a csapásmérés, amelyről videófelvételt is közzétettek. Az orosz hadsereg ezt a rendszert 2018-ban állította hadrendbe. A mobilállomást úgy tervezték, hogy javítsa a kommunikációs egységek hatékonyságát - fűzte hozzá az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) május végén készített felmérésének eredménye szerint az ukránok 60 százaléka úgy gondolja, hogy Oroszország az ukrán nemzet elpusztítására törekszik, illetve népirtást hajt végre az országban. Az ukránok további 6 százaléka pedig meg van győződve arról, hogy Moszkva Ukrajna teljes területét le akarja igázni, bár bizonyos kulturális autonómiát meghagyna nekik Oroszországon belül. A válaszadók 12 százaléka szerint a Kreml az ukrajnai politikai vezetés megváltoztatására és egy olyan bábállam létrehozására törekszik, amely mindenben engedelmeskedik neki. Az ukránok mindössze 7 százaléka gondolja úgy, hogy Oroszország a már megszállt területek megtartására törekszik, és valójában nem tart igényt Ukrajna egészére vagy nagy részére. Azt pedig csupán öt százalékuk fogadta el, hogy Oroszországnak a "nácítlanítás és a demilitarizálás" a célja a háborúval Ukrajna függetlenségének megsértése nélkül.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.