Az ukrán légvédelmi egységek több mint tíz, kijevi célpontok ellen indított orosz drónt ártalmatlanítottak vasárnapra virradó éjszaka – közölte vasárnap az ukrán hadsereg.
Egyelőre nem érkeztek jelentések károkról vagy sebesültekről – írta a Telegram üzenetküldő alkalmazásban az ukrán főváros katonai közigazgatása.
Az ukrán hadsereg tájékoztatása szerint a légierő 73 orosz pilóta nélküli repülő szerkezet közül ötvenet hatástalanított Ukrajna-szerte.
A légierő a Telegramon azt közölte, hogy 19 drón nyomát elveszítették, négy további pedig még mindig a levegőben van.
Szerhij Popko, a kijevi katonai adminisztráció feje elmondta, hogy a drónok különböző irányból közelítették meg a fővárost, amelyben több mint három órán át tartott a légiriadó.
Az RBK-Ukrajina ukrán hírügynökség a nemzetközi védelmi, biztonsági és kiberbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Global Defense Corp. nevű honlapra hivatkozva azt írta, hogy mintegy ötszáz észak-koreai katona halt meg a délnyugat-oroszországi Kurszki terület ellen Storm Shadow rakétával végrehajtott ukrán támadásban – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
Dél-koreai és amerikai tisztségviselők szerint több mint tízezer észak-koreai katona nyújt támogatást Oroszországnak az Ukrajna elleni inváziójában - közölte a hirado.hu.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.