Románia, román zászló
Románia nem ismeri el a kelet-ukrajnai népszavazásokat

MTI

 / Közélet

Romániában Székelyföldön a legmagasabb az élettársi kapcsolatban élők aránya - írta kedden a Hotnews hírportál az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai alapján.

Az országos első Kovászna megye, ahol a 11 évesnél idősebb lányok és nők 6,67 százaléka él élettársi kapcsolatban. A dobogóra két Duna melléki megye fér még fel, Calarasi és Giurgiu, 6,09, illtve 5,77 százalékkal. A negyedik helyen Hargita áll 5,67 százalékkal. Kovászna megyében a 2022-es népszámláláskor a magyar lakosság részaránya 71,8 százalék, Hargita megyében pedig 85,7 százalék volt. Maros megye szintén az élboly tagja, a hetedik helyen áll 5,17 százalékkal. Az első tízben kapott helyet Brassó (5,17 százalék), Arad (5,05 százalék) és Temes (4,77 százalék) is.

A jelentős magyar közösséggel rendelkező megyék közül Bihar a 13. 4,60, Kolozs a 17. 4,33, Szatmár a 24. 3,80, Szilágy pedig a 37. 3,09 százalékkal. Bukarest közvetlenül Bihar után következik 4,55 százalékkal. A rangsorban 41 megye szerepel és a főváros. Az adatok azt mutatják, hogy nincs szoros kapcsolat az élettársi kapcsolatra való hajlandóság és egy adott megye urbanizációs foka, illetve gazdasági fejlettsége között.

A rangsor végén a moldvai Suceava, valamint Máramaros és Beszterce-Naszód megye található 2,24, 2,27, illetve 2,47 százalékos aránnyal. Az INS életkori bontású adataiból kiderül, hogy az élettársi kapcsolat leginkább a 20 és 29 év közti fiatal felnőttekre jellemző, gyakorisága 50 év fölött meredeken csökken.

A Hotnews által megszólaltatott szakértők szerint az élettársi kapcsolat Romániában nem a házastársi kapcsolat alternatívájaként jelenik meg, hanem "előszobájának" tekinthető, egy korábbi életszakaszra jellemző.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.