Dróntámadás az orosz-ukrán háborúban. Illusztráció
Dróntámadás az orosz-ukrán háborúban. Illusztráció

MTI

 / Közélet

A román államfő és miniszterelnök is határozottan elítélte hétfőn, hogy Oroszország az éjszaka folyamán a Duna-parti ukrán kikötői infrastruktúra ellen intézett dróntámadást, közvetlenül a román határ mellett.

Hirdetés

Klaus Iohannis államfő Twitter-bejegyzésében úgy értékelte: a román határ közvetlen közelében civil célpontok ellen intézett támadás komoly biztonsági kockázatot jelent a Fekete-tenger térségében, veszélybe sodorja az ukrán gabonakivitelt és ezen keresztül a világ élelmiszer-biztonságát.

Marcel Ciolacu miniszterelnök szerint a támadás egyértelműen azt bizonyítja, hogy Oroszország az ukrán gabona nemzetközi piacokra jutását akarja megakadályozni, és ezáltal - élelmezési válságot idézve elő - számos embert sodor veszélybe világszerte. A román kormányfő közleményében leszögezte: Románia továbbra is kész gyakorlati megoldásokkal támogatni az ukrán gabona kijuttatását a nemzetközi piacokra.

A román média a dél-ukrajnai katonai parancsnokság közleményét idézve azt írta, hogy Oroszország az éjszaka négy órán keresztül (iráni) Sahid-136-os önmegsemmisítő drónokkal támadta Ukrajna dunai kikötői infrastruktúráját. Az Adevarul című román lap szerint a támadásnak az ukrán gabonaexport jelentős részét lebonyolító Izmail és Reni kikötője volt a célpontja, utóbbi a román-moldovai-ukrán hármas határnál található, légvonalban alig 13 kilométernyire a több mint 200 ezer lakosú romániai Galactól.

Hirdetés

 

Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.