Elítélte Oroszországot az ukrajnai háború miatt az ENSZ főtitkára szerdán, amivel egy időben a szervezet közgyűlése kétnapos rendkívüli ülést kezdett a békét sürgető határozati javaslatról.
Antonio Guterres a közgyűlési vitát megnyitó beszédében hangsúlyozta: Oroszország nem érheti el célját erő alkalmazásával, és reményét fejezte ki, hogy - amennyiben Moszkva elszigeteltséget érez - eljön egy pont, amikor a nyomás akkora lesz rajta, aminek már nem tud ellenállni. A diplomata úgy fogalmazott, hogy "ez az invázió egy támadás a közös lelkiismeret ellen is", az egyéves évfordulót pedig gyászos mérföldkőnek nevezte Ukrajna és a nemzetközi közösség számára.
Az ENSZ Közgyűlése a kétnapos vita után, a háború első évfordulójának előestéjén, csütörtökön szavaz az Ukrajna által előkészített határozati javaslatról, amelyet kedd délutánig 68 ország biztosított támogatásáról.
A dokumentum - a megfogalmazás szerint - "igazságos és tartós békét" sürget Ukrajnában.
Az Egyesült Államok ENSZ nagykövete kedden egy sajtóeseményen azt mondta, hogy a dokumentum támogatása kifejezetten a békéről szól és nem nagyhatalmi versengésről, választásról az Egyesült Államok és Oroszország között. Linda Thomas-Greenfield ugyanakkor hozzátette, hogy a háborút egyedül Oroszország fejezheti be - akár azonnal - azzal, hogy kivonja csapatait Ukrajnából és tárgyalóasztalhoz ül.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.