A munkanélküli ukrajnai menekülteket munkavállalásra, máskülönben a hazájukba való visszatérésre kell bátorítani – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán Berlinben.
Hangsúlyozta, hogy Németországnak gondoskodnia kell arról, hogy minél több ukrajnai és más menekült elkezdjen munkát keresni, miután megtanult németül és átesett az integrációs felkészítésen. Mint mondta, a kormány korábbi, „turbó munka” néven emlegetett programja nem kielégítő.
Scholz közölte, hogy két napja Kijevben tett látogatása során hosszasan beszélt erről a témáról Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Azt mondta, hogy Zelenszkij egy hatóságot akar létrehozni, amely a Németországban és Lengyelországban élő ukránokat hivatott segíteni a munkakeresésben vagy a visszatérésben.
A kijevi törvényhozás keddi ülésén nevezte ki az újonnan létrejövő tárca, az ukránok egyesítéséért felelős minisztérium új vezetőjét. A tárca egyebek között a külföldre menekült ukránok hazatérését hivatott elősegíteni.
Az ENSZ adatai szerint csaknem hétmillió ukrán állampolgár hagyta el hazáját a háború 2022. februári kitörése óta. Több mint egymillióan közülük Németországban kerestek menedéket, közülük több mint 260 ezernek már van munkahelye
- közölte a hirado.hu.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.